ÉnekesAz énekes olyan előadóművész, aki foglalkozásszerűen énekel, vokális zene előadásával (dalok, románcok, áriák, kórus stb.) foglalkozik. Az énekes énekelhet a cappella módon, tehát hangszeres kíséret nélkül (a kifejezés jelentése: ahogy a kápolnában) vagy hangszereres kísérettel. Az énekes felléphet egyénileg, vagy más énekesekkel együtt. Sok énekesnek van együttese is, amelynek a többi tagja vagy egy másik énekes, vagy hangszeres szólista, aki a hangszeres kíséretért felel. Az énekművészek különbözőképpen csoportosíthatók. A különböző műfajok különböző stílusérzéket igényelnek. Műfaj szerint
Nem egy énekes képes különböző műfajokban is énekelni. Hangfekvés szerintA hangfekvés, az énekes hangmagassága egyéni adottságon alapul. Női hangokFérfi hangokFrontemberA könnyűzenei együttesek egyik tagját a médiában gyakran az együttes frontemberének is nevezik, mivel ő áll a koncerteken a fronton (a színpad elején), illetve ő kapja a legnagyobb figyelmet a médiában. Jellemzően ő az együttes énekese, de lehet valamelyik hangszeres szólista is. A frontember és az énekes kifejezések így nem szinonimái egymásnak. Lásd még |