Öntéstalaj

Az öntéstalaj vagy alluviális talaj a folyó- vagy állóvizek árterén, vízjárta partszegélyén kialakult recens talajféleség, amely áradás idején a medréből kilépő víz hordalékából ülepedik le, majd az árvíz visszavonultával szárazra kerül. A lerakódás feltétele, hogy az adott térszínen a víz energiája kisebb legyen, mint ami a homok- vagy iszaphordalék továbbszállításához szükséges. Ez jellemzően a medertől távolabb eső ártéri lapályokra igaz, azaz a part menti, rendszerint alacsonyabban fekvő területek talaját a még nagy energiájú víz megbolygatja, leszaggatja, és csak a medertől távolodva, energiájából veszítve rakja le üledékét. Az árterek elöntésének dinamikája az öntéstalaj szerkezeti tulajdonságaira is hatással van: a parthoz közelebb lerakott üledék kavics- és durvahomok-tartalma magasabb, vagyis a nagyobb szemcseméretű, nagyobb tömegű üledékrészek előbb leülepednek, a kisebb szemcsenagyságú iszapot, illetve az ennél is finomabb agyagot pedig távolabb szállíthatja a víz.

A jellegtelen, fakó színű öntéstalajok alkalmasak a növényzet kialakulására, de a vegetáció- és talajképződési folyamatok rendszerint megtorpannak az újabb, soron következő árvízzel, és az új talajrétegen indulnak újra. Ennek következményeként a nyers öntéstalajok közös jellemzője, hogy humuszban szegények maradnak, a szervesanyag-tartalom nem haladja meg az 1%-ot. A talajképződés korai fázisát jelzi, hogy az egyes árvizek által lerakott, egymástól évgyűrűszerűen elkülönülő talajrétegek eltérő fizikai és kémiai jellemzőkkel rendelkezhetnek. A nyers öntéstalajok ásványianyag-tartalmát, kémiai összetételét természetesen meghatározzák a tágabb régió kőzettani sajátosságai, a kalcium-karbonát-mennyiség alapján megkülönböztetik a savanyú és lúgos öntéstalajokat, további jellemzőik lehetnek a felszín közeli oxidációs folyamatok következményeként a vaskiválások, rozsdás foltok, a mélyebb rétegekben a márványozott mészkiválások.

Ha folyószabályozás, árvízmentesítés vagy más egyéb ok miatt a rendszeres áradás megszűnik, maradandó vegetáció alakul ki, megkezdődik a szervesanyag-felhalmozódás, a humuszos (lápi vagy réti) öntéstalaj képződése. Ezekben a talajokban a szervesanyag-tartalom már 1-2%, a humuszréteg vastagsága pedig 20-40 centiméter között alakul. A homokos szerkezetű öntéstalajok szervesanyag-tartalma jellemzően elmarad a nagyobb agyagtartalmú öntéstalajokétól. Az ennél magasabb értékek már réti öntéstalajt vagy réti öntéscsernozjomot jeleznek.

A MÉM Földügyi és Térképészeti Hivatalának agrotopográfiai térképei alapján Magyarország összterületének mintegy 2,5%-át borítják nyers öntéstalajok kb. 2300 km²-en. Ennek nagy része, 68,5%-a az Alföld, 15,7%-a az Észak-magyarországi-középhegység, 8,8%-a pedig a Kisalföld vidékén található, de számottevő öntéstalajjal borított területek találhatóak a Nyugat-magyarországi peremvidéken is.^[1]

• Természettudományi lexikon V. (O–S). Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Budapest: Akadémiai. 1968. 102. o.
• Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 342. o. ISBN 963-9257-11-7  
• Stefanovits Pál – Filep György – Füleky György: Talajtan. Átd., bőv. kiad. Budapest: Mezőgazda. 1999. ISBN 963-286-178-7  ^{[halott link]}