1960-as Formula–1 amerikai nagydíj
Az 1960-as Formula–1-es világbajnokság szezonzáró futama az amerikai nagydíj volt. FutamAZ utolsó bajnoki futamot 10 héttel ezután tartottak. Az amerikai nagydíjat Sebring után a kaliforniai Riverside-ban rendezték. Bár a Ferrari nem vett részt a versenyen, Phil Hill egy BRP Cooperrel, Von Trips pedig a Scuderia Centro Sud Cooperjével indult. Ron Flockhart ezúttal a harmadik számú gyári Cooperrel indult. Jim Hall első versenyén indult privát Lotus 18-asával, míg Chuck Daigh ismét jelen volt Lance Reventlow egy Scarabjével. Moss szerezte meg a pole 0,6 másodperc előnnyel a bajnok Brabham és Gurney előtt. Bonnier a második sorból indult, Clark Lotusa mellett. Brabham rajtolt a legjobban és az első négy körben vezetett Moss előtt. Ekkor robbanást hallott autójának hátuljából, emiatt kétszer is kiállt szerelőihez, hogy megoldják a problémát. Autójából kifutott a üzemanyag, ami a Climax motor forró kipufogócsöveihez ért. Moss haladt az élen, és a leintésig ott is maradt. Az elején Gurney üldözte, majd Bonnier volt a második, de mindketten kiestek technikai hiba miatt. A második helyet így Ireland szerezte meg a Team Lotusnak, McLaren a gyári Cooperrel harmadik lett. Brabham negyedikként végzett, körhátrányban. Jim Hall jó versenyt futott, mivel a negyedik helyen haladt, de hetediknek esett vissza végére, amikor az erőátvitel meghibásodott, és át kellett tolnia az autót a célvonalon. Brabham 43 pontot szerezve lett az 1960-as világbajnok. A második McLaren 34-et, a harmadik Moss 19 egységet gyűjtött. A konstruktőri bajnoki címet a Cooper-Climax szerezte meg 48 ponttal a 34 pontos Lotus, valamint a 26 pontos Ferrari előtt.
A világbajnokság végeredménye
StatisztikákVezető helyen:
Stirling Moss 14. győzelme, 15. pole-pozíciója, Jack Brabham 4. leggyorsabb köre.
Források
|