Beszédes József
Beszédes József (Magyarkanizsa, 1787. február 12. – Dunaföldvár, 1852. február 28.) vízépítő mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. ÉletpályájaApja földműves volt, és bár írni-olvasni nem tudott, tizenegy éven át a város bírójának választották. Fia a helyi normál (elemi) iskolát szülővárosában kezdte, majd a 2–3. osztályokat 1800-ben Szegeden, külön vizsgákkal fejezte be. Ezután a gimnázium alsó három osztályát 1800 és 1803 között a Dugonics András Piarista Gimnázium (Szeged) szegedi piaristáknál, a felső kettőt 1804–1805 között Temesváron, szintén a piaristáknál végezte. Ekkor édesanyja kívánságára papnövendék lett, filozófiát tanult Egerben, de egy év múlva elbocsátását kérte a csanádi püspöktől. Tanulmányait 1806-tól a pesti egyetemen fejezte be, ahol filozófiát, majd mezőgazdasági és mérnöki tudományokat tanult. 1811. április 11-án tette le utolsó egyetemi vizsgáját, de már 1810-től a Sárvíz szabályozásán dolgozott, és a magyarországi folyószabályozások egyik legjelentősebb szakemberévé vált. Megszervezte a reformkor nagy vízügyi átalakítási munkálatait. Vasúti mérnökként is működött, a linz-budweisi lóvasút és a Magyar Középponti Vasút építésében is részt vett. Kidolgozta egy Kolozsvártól Grazig hajózható csatorna építésének tervét. 1827–1828-ban a linz-budweisi vasút megbízásából vízrendezési munkálatokat végzett. Széchenyi Istvánnal elhajózott a Dunán Galacig, és onnan Konstantinápolyba. 1836-ban a Helytartótanácshoz beterjesztette a Sebes-Körös és a Berettyó mocsarainak kiszárítására vonatkozó elképzeléseit. Széchenyi István kezdeményezésére az országgyűlés 1840-ben törvényt hozott a Beszédes által elképzelt Duna–Tisza-csatorna építéséről. Bár a kivitelezésre egy részvénytársaság alakult, a tervet ért támadások miatt a tőke megvonta támogatását, így a csatorna építése lekerült a napirendről. Sokat tett a magyar nyelvű műszaki irodalom megalapozásáért. Beszédes Kálmán festőművész apja. Dunaföldváron temették el. Vízrendezési munkái
Meg nem valósult tervei
Emlékezete
Jegyzetek
Források
|