Nemes szülőktől származott; a humaniorák elvégzése után 1764. október 3-án a kegyesrendiek társaságába lépett és 1773. március 12-én felszentelték áldozópappá. Több évig tanított, mire az egyetemen bölcselettudor lett. 1776–1782-ben a nyitrai gimnázium tanára volt, 1792–1795-ben Máramarosszigeten tanított bölcseletet, matematikát és történetet. Ezután rector, plébános és magyar hitszónok lett Debrecenben, Kalocsán és Nagykárolyban; majd 1800–1803 között Veszprémben, Máramarosszigeten volt vicerector. 1803 augusztusában a nyitrai piarista rendház alvikáriusának nevezték ki. 1805-ben Selmecen volt aligazgató.
Egyebek mellett korának divatos műfaját, az epigrammát művelte. Epigramma-gyűjteményében (Epigrammatum libri III [Epigrammák három könyve], Pest, 1789) főként rendtársai, például Hannulik, Horányi Elek, Pállya István szerepelnek. Voltaire ellen 20 epigrammát írt.[1]
Művei
Epigrammatum libri III. Pesthini, 1789
Erkölcsi oktatás. 1. rész. Kassa. 1792
Mária tisztelője szent István magyar király. Pest. 1795 (Szegeden 1783-ban mondott egyházi beszéd Napraforgó virág szerzője ellen. Kézirata az Országos Széchényi Könyvtárban)
Szent István magyar király igaz romai katholikus. Uo. 1795
Majores hungarorum, Pars I. Analecta II. Comit. Bihar. et Trenchin. Liber regius, 1552. Uo. 1796 (Censurai példány az OSZK-ban)
Ad rev. patrem Joan. Nep. Jankovits. Colocae, 1797
A t. varbói Kruspér Elisabethahoz, nagy-kászonyi Kászonyi Ferencz úr élete párjához. Uo. 1797 (költemény)
↑szerk.: Klaniczay Tibor: A magyar irodalom története (2. kötet). Budapest: Akadémiai Kiadó, 578–579. o.. 963 05 1641 1 2. kötet (1964)Az epigramma című alfejezet.