|
Brassópojána
Brassópojána (románul: Poiana Brașov, németül: Schulerau), köznapi nevén Pojána (Poiana) Románia egyik legjelentősebb téli üdülőközpontja. Brassótól 12 kilométerre, a Keresztényhavas északi lábánál fekszik. Közigazgatásilag Brassó városnegyedeként tartják számon, állandó lakossága 2011-ben 386 fő volt. Brassópojána a Románia területén elsőként alapított hegyi üdülő, és az 1950-es évektől máig az ország legnagyobb, legfejlettebb, legnépszerűbb és legdrágább téli üdülőközpontja. Területén nyolc sípálya van, melyek összesen 24 kilométert tesznek ki; ezeket hét sífelvonó látja el. A síelés mellett lehetőség van egyéb télisportok gyakorlására, túrázásra, hegyikerékpározásra, siklórepülésre, lovaglásra. Az ózondús hegyi levegőt neuraszténia, kimerültség és légúti betegségek kezelésére ajánlják. A helyet a 14. század végén kezdték legeltetésre használni a keresztényfalvi román gazdák, majd a 15. század elején Brassó birtokába került. A 16. században mind Brassópojána, mind a Keresztényhavas a brassói szász líceum tulajdonát képezte, és idővel a városiak kedvelt kirándulóhelye lett. Maga az üdülőtelep a 20. század első évtizedeiben alakult ki, a természetjárás és a síelés térnyerésének köszönhetően. Síelőket legelőször 1895-ben említenek, a következő évtizedekben megjelentek az első épületek, az 1930-as évekre pedig már több turistaház, vendéglő, nyaraló, lakóház volt itt. Az 1950-es években átadott modern létesítmények nemzetközi szintűvé emelték az üdülőt, az 1960-as években pedig elkészült a Brassópojánát és Brassót összekötő országút, mely újabb lökést adott a fejlődésnek. Maga a telep – a szállodák, panziók, létesítmények legtöbbje – egy kisebb medencében, az úgynevezett Felsőpojánán helyezkedik el. Ettől északra helyezkedik el a nagyrészt beépítetlen Alsópojána medencéje, délre pedig a sípályák. Nevének eredeteA román poiană szláv eredetű szó, mely erdei tisztást jelent.[1] Ennélfogva a Poiana Brașov jelentése Brassó-tisztás. A magyar név a poiană fonetikus átírásából származik, és már a 15. században Polyánként ismerték a helyet.[2] Latin nyelvű okmányokban Pratum Walachorum, vagyis Oláhok rétje, ugyanis már a középkortól román pásztorok használták legelőként a helyet.[3] Egyéb román elnevezései Poiana Soareului (Nap tisztása),[4] Poiana Postăvarului (Keresztényhavas tisztása),[5] 1950 és 1960 között pedig Poiana Stalin (Sztálin-tisztás; ugyanebben az időszakban Brassót Orașul Stalin-ként, vagyis Sztálinvárosként ismerték).[6] A német elnevezés (Schulerau, vagyis Diák-berek) a Keresztényhavas német nevéből ered – Schuler[gebirge], azaz Diák[havas], mivel egykoron a hegy és környéke az 1541-ben alapított brassói német tannyelvű líceum tulajdonjoga volt (lásd a Története fejezetet). Az au gyakori német földrajzi utótag „berek, vízparti terület, árterület, sziget” jelentéssel.[7] A német név hatására a 20. századig magyarul is gyakran Schuler-rétnek nevezték.[8] FöldrajzFekvéseRománia központi részén, a Kárpátkanyarhoz tartozó Barcasági-hegyekben helyezkedik el, Brassó városától délnyugatra. Távolsága Brassó központjától légvonalban 6, országúton 12 kilométer. Távolsága a tőle nyugatra fekvő Barcarozsnyótól 9 kilométer.[9] Autóval mind Brassó, mind Barcarozsnyó irányából a DN1E főúton közelíthető meg. Brassóval autóbuszjárat köti össze. Brassópojána területe – a hozzá tartozó sípályákkal együtt – 474,20 hektár.[10] Tengerszint feletti magasságaként általában 1020,[5][11] 1028[12] vagy 1030[13] métert adnak meg; ez az üdülőtelep felső részének központjára érvényes. Az üdülőközponttól délkeletre a Keresztényhavas 1500 métert is meghaladó fő gerince magasodik, ezen alakították ki a különböző hosszúságú és nehézségű sípályákat. Az 1799 méter magas Keresztényhavas-csúcs Brassópojánától 3 kilométerre délre található. Domborzat és geológiaBrassópojána a Keresztényhavashoz tartozó, alacsony Pojánai-hegyek (Munții Poienii) két kisebb medencéjében fekszik. Ezek közül a délit Felsőpojánának, az északit Alsópojánának nevezik. Felsőpojána (románul Poiana de Sus, németül Hintere Schulerau vagy Kleine Schulerau) 950–1050 méteres magasságon van. Délkeleten a Keresztényhavas fő gerincének meredek oldala magasodik, mely több mint 450 méterrel emelkedik a telep fölé. Délnyugaton az 1100 méter körüli Pisiac, a fő gerinc egyik nyúlványa határolja, nyugat felé pedig alacsonyabb vonulatok.[9] Itt található a szállodák és sportlétesítmények legtöbbje. Ettől északra, egy erdős nyergen túl, 890–950 méteres magasságban helyezkedik el Alsópojána (románul Poiana Mare,[m 1] németül Vordere Schulerau vagy Große Schulerau), melyet nyugaton az 1000 méter körüli, bükkel borított Hosszúgerinc (Muchia Lungă, Lange Rücken) határol. A Hosszúgerinc délnyugat felé a Dosul Pleșiiben, északkelet felé pedig a Brassó felé ereszkedő Nagy-Tölgyesben (Stejerișul Mare, Große Hangestein) folytatódik.[9] Alsópojána sokáig érintetlen volt, de a 21. század elején panziókkal, szállodákkal, sőt tömbházakkal kezdték beépíteni. A Keresztényhavast főleg késő jura kori fehér mészkő alkotja. A Pojánai-hegyek középső részén a mészkőréteget késő krétai konglomerátum borítja, melyre a lankás helyeken – így Felsőpojána és Alsópojána medencéiben is – negyedidőszaki kavics és homok rakódott.[9][14] A legutóbbi jégkorszakban a Keresztényhavas északi oldalát zárt jégtakaró borította, melynek olvadásakor Brassópojána területe mocsaras lett, ugyanis az agyagos föld nem tudta magába szívni a nedvességet. Ennek következtében nem nőtték be fák vagy bokrok; egyes részei (például az Üvegvölgy forrásának környéke) máig mocsarasok.[15] ÉghajlatA környék éghajlata kontinentális.[16] Brassópojánát középhegységi klíma jellemzi, rövid nyarakkal és hosszú, száraz telekkel. Télen az éghajlati viszonyok kedvezőek a téli sportok gyakorlásához, az év többi részében pedig a túrázáshoz. Az évi átlagos napfénytartam 1800 óra; a derült ég főként az őszi és a téli évszakra jellemző.[17]
A hótakarós napok száma 93 (ezzel szemben Brassóban 63, a Keresztényhavas nagyobb magasságaiban 150–200), a hótakaró átlagos vastagsága 50 cm. A hó már októberben megérkezhet, és április közepén olvad el teljesen. Északnyugati szél az uralkodó, az átlagos szélsebesség 1,1 m/s.[16][17] Vízrajz.jpg) A Pojánai-hegyek az Olt folyó vízgyűjtő területéhez tartoznak. A legtöbb patak időszakos vízjárású, vízhozamuk áprilisban a legnagyobb és nyár végén, ősz elején a legkisebb.[18] Felsőpojána fő vízfolyása a Valea Poienii (németül Hentschelgraben), mely az üdülőközpont és az azt körülvevő magaslatok fő vízgyűjtője: a Keresztényhavas nyugati oldalán ered, majd nyugati, délnyugati irányban folytatja útját. 1950-ben az üdülő délnyugati részén közel 1 hektáros mesterséges tóvá duzzasztották, ahol úszni és csónakázni lehetett;[18] később ennek partján létesítették a Miorița komplexumot, majd 2006-ban a tó egy részét feltöltötték, és itt építették fel az Aurelius szállodát.[19] Alsópojána nyugati részén, az Orendi-domb mellett ered az Üvegvölgy (románul Valea Sticlăriei, németül Glasergraben), mely az üdülőtől 2 kilométerre nyugatra egyesül a Valea Poieniivel. Alsópojána északkeleti szélén, az úgynevezett Kocsonyarét (Poiana Junilor, Fleischerwiese) mellett ered a Szárazvölgy (Valea Seacă, Trockenes Tal), mely a Köszörű-patakba torkollik.[18] 2011-ben egy 1,4 hektáros, 140 000 m3 térfogatú gyűjtőtavat létesítettek a Keresztényhavas oldalában, 1500 méter magasságban, mely a sípályák hóágyúihoz szolgáltatja a vizet.[20] Flóra és faunaBrassópojána területét pázsitfüvek borítják, melyek közül a veres csenkesz, cérnatippan, szőrfű az uralkodó. A virágos növények közül megemlíthető a margaréta, kárpáti harangvirág, őszi kikerics, tárnics.[18] Keleten, délkeleten a Keresztényhavas meredek oldalát borító lucfenyves határolja az üdülőt. Aljnövényzete szegényes, főleg páfrányokból, erdei madársóskából, fekete áfonyából áll. Nagyobb magasságokban a lucfenyők gyérebbek, borókával és havasi égerrel keverednek. Az irtásokon vadszeder és málna terem, egyes irtásokat havasi cirbolyafenyővel ültettek be. Nyugatra és északra elegyes erdők találhatók, melyekben keveredik a bükk, tölgy, jegenyefenyő, aljnövényzetükben pedig gyakori a kétlevelű csillagvirág, kankalin, erdei nefelejcs, erdélyi májvirág, berki szellőrózsa, ujjas keltike.[18] Az állatok közül megemlíthető a szarvas, őz, vaddisznó, medve, farkas, róka, holló, egerészölyv,[18] a vízfolyásokban és környékükön pedig gyakori a fürge cselle és az alpesi gőte.[14] A medvék gyakran – akár nappal is – megjelennek az üdülő területén, és több ízben a sípályák berendezéseit is megrongálták.[21] TörténeteHelytörténet a 19. század végéigElszigetelt, az útvonalaktól távol eső volta miatt Brassópojána területe egészen a 14. század végéig ismeretlen és feltáratlan volt.[15] A helyet legelőször a 14. század utolsó évtizedeiben kezdték legeltetésre használni a keresztényfalvi román pásztorok. Keresztényfalva területén kevés legeltetésre alkalmas hely volt, a szász falu mellett letelepedő románok folyamatosan új helyeket kellett keressenek, így jutottak el egy idő után Alsópojána tisztásáig, ahova a falutól könnyű, természetes útvonal vezetett (az úgynevezett Lexen-út). A keresztényfalviak saját tulajdonuknak tekintették a tisztást, és a Keresztényhavas nevét is ez a körülmény adta.[22] A 15. század elején a Bolgárszegen, Brassó hegyek közé ékelődött román külvárosában lakó gazdák is felfedezték Pojánát, mikor Bolgárszegből az Oaben völgye mentén egészen a havas lábánál elterülő rétekig hajtották fel szarvasmarháikat. Itt nézeteltérésbe keveredtek a keresztényfalviakkal, hogy melyiküket illeti meg a hely. A vita évekig húzódott, mivel Brassó városi tanácsának nem sikerült olyan döntést hoznia, mely mindkét közösséget kielégítette. A peres felek végül magához Zsigmond királyhoz fordultak.[23]  Zsigmond magyar király 1426 decemberétől 1427 júniusáig udvartartásával együtt Brassóban tartózkodott, hogy megszervezze a törökök elleni védelmet. Ez idő alatt meghallgatta a panaszosokat, több Brassót és a vármegyét érintő rendeletet hozott, és országgyűlést is tartott.[3] Mielőtt ítélkezett volna a pojánai legelő ügyében, úgy döntött, hogy személyesen látogatja meg a szóbanforgó helyet; ebből az alkalomból a városi tanács a Salamon-kőtől induló, lovak által is járható utat vágott az Oaben völgyének sziklás oldalába. A kirándulásra június 14-én került sor; a király végül Brassónak ítélte a helyet, a keresztényfalviaknak pedig kárpótlásul egy Törcsvár közeli legelőt adományozott.[23] A kiváltságlevél Polyánként, illetve Aw-ként említi a helyet („campum et planiciem in vulgari Hungarico Polyán, in Teutonico autem Aw nuncupatam et vocatum”, vagyis „a sík mező, melyet magyarul Polyán, németül Aw néven ismernek”); ez Brassópojána területének legelső írásos említése.[2] Az 1000 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Pojánán a nyár túl rövid és enyhe ahhoz, hogy gabonát termesszenek, így elsősorban legeltetésre használták: a következő évszázadokban a bolgárszegi románok transzhumáló pásztorkodásának helyszíne volt, területén havasi pásztorkunyhók álltak. A legelőket év elején osztották fel, gyakran szóbeli megállapodás alapján; a béreket és illetékeket az akkori szokások határozták meg. Nyáron szarvasmarhákat, tavasszal és ősszel juhokat legeltettek. Az állatokat az Oaben folyó völgyén hajtották, a sziklába vágott „királyi utat” hamarosan elmosták az olvadások és az árvizek.[14][23] Brassópojána következő írásos említése az 1532–1535 között keletkezett Schaffner-számlákban (Schaffner Rechnungen) található; ekkor a helyet insula vulgo Awe-ként, azaz az Awénak nevezett szigetként említik. A számlákban többek között helyi munkások fizetségét tárgyalják, akiket a városi tanács 1534 nyarán megbízott, hogy Majláth István erdélyi vajda látogatásának alkalmából javítsák ki a Salamon-kőtől induló sziklaösvényt. Majláth István 1535 augusztusában három napot töltött Pojánán családjával és barátaival a város költségén.[24] A 16. század elején az egész Keresztényhavas és környéke Brassó birtokába került. Thomas Tartler krónikás szerint V. Basarab havasalföldi fejedelem adományozta a területet a városnak; cserébe a szászok 1495-ben engedélyezték egy román ortodox kőtemplom (a Szent Miklós-templom) építését a város területén (ez azonban valószínűleg helytelen, ugyanis V. Basarab csak 1512-től volt fejedelem).[25] Brassó városa a Honterus által 1541-ben alapított Studium Coronense líceumnak ajándékozta a hegyet, hogy a líceum a legelők bérbeadásából és a fakitermelésből kiegészíthesse jövedelmét. Ekkor honosodott meg a hegy német Schuler (Diák) és a tisztás Schulerau (Diák-berek) neve. Feljegyezték, hogy a diákok minden év augusztusában – más források szerint évente négyszer, a nyári hónapok első hétfőjén – kirándulást szerveztek Pojánára és a Keresztényhavasra (ad montes ire), azzal a kikötéssel, hogy az esti harangszóra visszaérjenek a városba. Bár a város a 16. század végén visszakövetelte a hegy feletti jogot, az iskolai kirándulások egészen 1716-ig folytatódtak. A túrázás során az először részt vevő fiatalokat a többiek kíméletlenül megfürdették az Oaben vizében (das Prellen und Hobeln der Füchse).[14][26]  A 17. század végétől a szászok korlátozták a bolgárszegi románok Pojána feletti jogait, majd a 18. században kiszorították őket Pojána területéről: az öröklést megtiltották, így a legelőket fokozatosan kisajátották. A románok a Guberniumnál tettek panaszt, ami az ő javukra döntött, ám a szász városvezetés nem hajtotta végre a Gubernium rendelkezését.[27] A legeltetés mellett a románok népi ünnepélyeket is rendeztek Pojánán. Mișu Popp 19. századi román festő egy ilyen alkalmat örökít meg egy dátumozás nélküli tájfestményén (Sărbătoare in Poiana Brașov – Ünnepség Brassópojánán).[28] A 19. század közepén Orbán Balázs is meglátogatta a helyet; leírása szerint „[a] Pojána egy gyönyörű havasi láz (fensík), melynek nagy terjedelmű irtványain nyájak legelésznek szerteszét, harmonicus kolompzenéjükkel élénkitvén a lakatlan vidék egyhanguságát. A Pojána tulsó felén a Keresztyénhavasnak roppant bérczóriásai emelkednek aljuktól tetejökig ős fenyves erdők végtelen tömegétől boritva, melyeknek sötétje a Pojána világos zöld réteivel oly élénk ellentétben tünik fel. (...) Nincs vászon, a mely e roppant terjedelmű s nagyszerűségben páratlan láttért magára fogadhatná; nincs ecset, a mely azt oda varázsolni tudná; hogyan akarhatnám hát én azt szavakkal lefesteni?” Alsópojánát (vagy annak egy részét) Orbán Pojána Lubrinkának nevezi, mely „a brassai mészárosok legelőhelye”, Felsőpojánát pedig Pojána Jencselnek. Megjegyzi, hogy a keresztényhavasi kirándulás a brassóiak egyik kedvenc időtöltése.[29] 1871-ben Johann Gött kérésére a brassói városi tanács elrendelte a Salamon-kőt és Brassópojánát összekötő Oaben-völgyi sziklaösvény kiszélesítését; a munkálatokat 1872-ben kezdte a hadsereg hegyivadász-alakulata. A középkortól egészen az 1960-as évekig az Oaben-völgy volt Brassópojána fő megközelítési útvonala; egy másik, sokkal hosszabb út a Nagy-tölgyes gerincén kanyargott.[11][30] 1876-ban Maetz Károly királyi mérnök részletes térképet készített a pojánai legelők felosztásáról.[31] Az üdülő kialakulásaBrassópojána üdülőtelepe a természetjárás és a síelés térnyerésének következményeként alakult ki, mely szabadidős tevékenységek a 19. század második felében lettek népszerűek Európában. Julius Römer brassói szász botanikus 1873-ban alapította meg a Siebenbürgische Alpenvereint (Erdélyi Hegymászó Egyesület), mely 1881-ben beleolvadt a Siebenbürgischer Karpatenvereinbe (SKV, Erdélyi Kárpátok Egyesület), annak brassói szakosztályaként. 1883-ban az SKV menedékházat épített a Keresztényhavason; ebből az alkalomból a csúcsra vezető ösvényeket is rendbetették, és a túrázások mind rendszeresebbek lettek. 1895-ben említik az első síelőket, és ezt az évet tekintik az üdülőtelep alapítási évének.[32] 1906-ban készültek el az első sípályák, és hivatalosan is elismerték mint téli üdülőhelyet. A Kronstädter Schiverein síegylet, mely korábban a Postaréten és a Rakodó-völgyben gyakorolt, a Pojánára költözött. 1907-ben Alsópojánán felavatták a mai Románia területének első síkunyhóját (a jelenlegi Hotel Căprioara helyén), majd 1910-ben egy második, háromszobás menedéket. Az első hivatalos pojánai síversenyt 1909. február 14-én rendezték a Brassópojána–Nagy-függő-kő–Postarét útvonalon, az első három helyezett sorrendben Kurt Seewaldt, Willi Vogt és Emil von Bömches volt.[4][32][33] Az 1910-es években síugrósáncokat építettek az alsópojánai Orendi és a felsőpojánai Idiotenhügel dombokon;[m 3] utóbbin 1914-ben Fr. Ganzert 13,5 méteres eredményt ért el.[33] .jpg) Az első világháború után Erdély – és így Brassó is – Románia része lett. Gustav Philippi, az SKV elnöke új épületek és létesítmények létrehozását szorgalmazta, mivel úgy vélte, hogy a háború befejeztével ugrásszerűen fog nőni a turisták száma: „Hamarosan Brassót sokkal több ember fogja meglátogatni. (...) A mi egyesületünk feladata a hegyek megnyitása új utak és turistaházak építése által.”[34] 1919-ben a síegylet keretén belül elsősegélynyújtó csoportot alapítottak, a mai hegyimentők előfutárát.[33] 1924-ben Albert Schuller városi főépítész tervei szerint felépült az SKV Höhenheim turistaháza (a jelenlegi Hotel Ruia helyén), melyet Brassópojána első szállodájának tekintenek.[11] Az 1930-as évek közepén Pojána gazdag brassóiak nyaralóiból, az SKV-turistaházból és két-három vendéglőből állt, elkészültek az első kiépített sípályák, és itt volt a román cserkészek impozáns épülete is.[14][35] Az első lakóház 1933-ban épült, és Radu Scârneci későbbi síbajnok volt Brassópojána legelső állandó lakosa.[4] Az üdülő fejlődésének a Román Cserkészszövetség által rendezett 1936-os nemzetközi dzsembori adta a következő lökést, melyen mintegy ötezer cserkész vett részt, és maga II. Károly román király is jelen volt. Ebből az alkalomból bevezették az elektromos áramot és a vizet a településre, az Oaben-völgyi ösvényt pedig ismét kiszélesítették, autók számára is járhatóvá téve. Megszervezték a tömegközlekedést is: a felújított úton 10–12 férőhelyes, lánctalpas, nyitott teherautók szállították a turistákat. A városból mind több ember költözött ide; magánházak épültek, az állandó lakosság pedig nőtt.[4][36] Az Encián folyóirat egy 1939-es száma szerint „az utóbbi évben a Pojána nagyon népes lett, főleg a vendéglők környéke, amelyek megfelelően rendesek és drágák. Nem is csoda, ha figyelembe vesszük a nagy forgalmat. Mert hiszen egy-egy szép vasárnapon egész divatbemutató vonul fel «kirándulni», aztán ellepik a kocsmákat. A vadonatúj turistaruhával, bakancsokkal, lengőtollas tiroli kalappal a jó brassóiak először a Pojánában csodáltatják meg magukat.”[11] A kommunista hatalomátvétel után, 1948-ban a nyaralókat és turistaházakat államosították, és az ONT (Nemzeti Turisztikai Hivatal) üdülőiként kezdték használni.[5] A lakóházakat – egy kivételével – mind lebontották; az egyetlen fennmaradt magánház a Scârneci család 1933-ban épült otthona, mely ma is áll[4] (str. Poiana lui Stechil 16). 1950 és 1960 között az üdülőt Poiana Stalinnak (Sztálin-tisztás) nevezték. Az Idiotenhügel dombon egy hatalmas fatábla viselte Sztálin képmását. A táblát egy idő után eltávolították; egyes visszaemlékezések szerint egy vihar döntötte le.[37] A modern üdülőközpontKét eseménynek köszönhető, hogy Brassópojána nemzetközi szintű üdülőhellyé vált: az egyik az 1951-ben rendezett IX. téli egyetemi világjátékok, melynek alkalmából modern létesítményeket építettek, a másik pedig a Brassó–Brassópojána-országút 1964-es megnyitása. 1950 júliusában nagyméretű építkezésbe kezdtek, hogy Brassópojánát – akkori nevén Poiana Stalint – előkészítsék az 1951-es diákolimpiára. Felújították a sípályákat, sportlétesítményeket építettek (többek között két síugrósáncot, egy 1640 méter hosszú bobpályát és egy 3000 férőhelyes jégpályát), és átadták a 350 ágyas Hotel Poiana szállodát, melyben a versenyek résztvevőit helyezték el. A síelőknek egy 2600 méter hosszú drótkötélpályás felvonó állt rendelkezésükre, az ország legelső sífelvonója; az üdülő délnyugati részén pedig létrehozták a közel 1 hektáros mesterséges tavat. A munkálatokat 1951 első napjaiban fejezték be, és a január 28. és február 7. között megrendezett diákolimpián 23 nemzet 415 diákja vett részt.[5][6]  Több létesítménynek tragikus vége lett: a Hotel Poiana 1952 januárjában leégett (mivel nagyrészt fából épült, az alapzat kivételével teljes egészében megsemmisült), a bobpályát bezárták a sorozatos balesetek miatt, a sífelvonó pedig 1966-ban leszakadt, több tucat áldozatot követelve.[38] A hivatalos változat alapján a szálloda egy ott felejtett vasaló miatt gyúlt fel,[39] bár egyes híresztelések szerint korrupt hivatalnokok okozták a tüzet, hogy eltüntessék az általuk elkövetett sikkasztások nyomait. Több személyt letartóztattak, de a vizsgálat eredményét sosem hozták nyilvánosságra.[40] Mindezek ellenére a telep töretlenül fejlődött: 1958-ban a Hotel Poianát újraépítették Hotel Sport néven, és további két szállodát (Poiana és Bradul) emeltek.[31] Hétvégente akár tízezer turista is felkereste az üdülőt.[5] Brassópojána keleti részén kőfejtőt létesítettek (ezt mára már elhagyták, mint ahogy a mellette létesített síugrósáncokat is), ahonnan építőanyagot nyertek a szállodákhoz és egyéb épületekhez.[41] A telep fejlődésével időszerű lett egy modern autóút építése az Oaben-völgyi keskeny és meredek földút helyett, és 1960-ban a brassói városháza elrendelte egy új út építését. Három különböző tervet nyújtottak be az útvonalat illetően; a harmadik változat, melyet végül elfogadtak, a Postarét környékéről indult a Warthe-domb felé, és a Nagy-tölgyes gerince mentén kanyargott, egy régi szekérutat követve. Ehhez nem volt szükség házak lebontására, nem tételezett fel bonyolult építészeti megvalósításokat, és a panorámák miatt turisztikai szempontból is értékes volt. A munkálatok 1962 utolsó negyedében kezdődtek, magát az utat pedig 1963 őszén kezdték építeni, és 1964. december 19-én avatta fel Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Kommunista Párt főtitkára. 1965-ben elkészültek a töltések, védőkorlátok és a vízelvezető rendszer. 1966-ban az utat egy további 1,8 kilométeres szakasszal hosszabbították, és teljes egészében leaszfaltozták.[36][38] Az út elkészültével Brassópojána ugrásszerű fejlődésnek indult. Az 1970-es évek elején már öt szálloda,[12] az 1980-as évek elején pedig tíz szálloda és tucatnyi panzió működött, összesen több mint 2500 férőhellyel.[31] Sportpályákat, úszómedencét, új sípályákat és sífelvonókat építettek; orvosi rendelő, rendőrség („milícia”), postahivatal, óvoda, vadaspark, könyvtár, bevásárlóközpont, diszkó nyílt[42] (ezek közül ma már csak a rendőrőrs működik). Pojánát számos külföldi turista látogatta, főleg németek, franciák, belgák, skandinávok. A külföldiek számára külön üzleteket („shop”-okat) és diszkókat tartottak fenn, ahol csak valutával lehetett fizetni (a kommunizmus alatt a román állampolgárok nem birtokolhattak törvényesen valutát).[39] Az 1989-es rendszerváltás további lendületet adott a fejlesztéseknek: számos új panzió, villa, üdülőház épült, új utcákat hoztak létre, a sípályákat és a hozzájuk tartozó felszereléseket pedig európai szintre emelték.[37] Az 1990-es évek végén felépült ortodox temploma és kolostora. 2004-ben itt tartották a NATO védelmi minisztereinek megbeszélését.[43] 2013. február 17. és 22. között itt rendezték a XI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál egyes versenyszámait (alpesisí, műkorcsolya, gyorskorcsolya) és záróünnepségét. Ebből az alkalomból felújították és kibővítették a síterületet, és egy új korcsolyapályát építettek.[20][44] LeírásaA legtöbb szálloda, villa, sportlétesítmény Felsőpojánán található. Az épületek legtöbbje modern, a hegyi üdülőkre jellemző stílusban épült. Kevés utcája van, a szállodák és panziók erdősávok által elválasztott kisebb tisztásokon helyezkednek el, így is erősítve a hegyi üdülői hangulatot. A telep központjának a mesterséges tó („Miorița-tó”) környékét tekintik (templom, rendőrség, buszmegálló); főutcája a str. Poiana Soarelui.[42] .jpg) A nagy hotelek főként az említett központtól északnyugatra és délkeletre helyezkednek el; északkelet felé kisebb szállodák és panziók épültek. A sípályák, sífelvonók és egyéb sportlétesítmények az üdülő déli részén vannak; a keleti tisztásokon voltak egykoron a síugrósáncok.[41][42] Alsópojána területe nagyrészt beépítetlen, bár 2000 után több nagyszabású épületet – parkolóházat, sőt egy 2,5 hektáros panelnegyedet – is építettek.[45] LátnivalókAz üdülőtelep területén az egyetlen jelentősebb látnivaló a Keresztelő Szent János ortodox fatemplom és kolostor. 1997–1999 között építették a máramarosi templomokéra emlékeztető stílusban, harangtornya nyugati oldalán található. A kolostor cellái az alagsorban vannak, 2010-ben négy szerzetes lakott itt.[46] A Bradul (Fenyő) sípálya mellett látható Liviu Cornel Babeș antikommunista mártír emlékműve. Babeș a kommunista rendszer elleni tiltakozásként 1989 márciusában ezen a helyen felgyújtotta magát, és néhány órával később meghalt. Az eseménynek több külföldi turista is szemtanúja volt, így a nemzetközi közvélemény is értesült az esetről.[47] Népesség2011-ben 386 lakosa volt, ez Brassó lakosságának 0,15 százaléka. 328 fő vallotta magát románnak, 18 magyarnak, 5 németnek; 35 más nemzetiségű, vagy nem nyilatkozott.[48] A népesség növekedik, ám öregszik.
Forrás: Strategie 19. és 33. o. KözlekedésMaga az üdülőtelep gyalogosan könnyen, egy óra alatt bejárható.[42] Brassóval és Barcarozsnyóval a DN1E másodrendű főút köti össze, vasúti összeköttetés nincs. Brassóból a 20-as jelzésű autóbusz 20 percenként indul Pojána irányába, végmegállója a telep központjában van.[49] Felsőpojánán 800 parkolóhely áll rendelkezésre. 2017-ben felavattak egy 400-nál is több férőhelyes parkolóházat Alsópojánán – innen autóbuszok viszik a turistákat a sípályákig –, azonban az autósok alig használják.[50] TurizmusBrassópojána a Románia területén elsőként alapított hegyi üdülő,[51] és az 1950-es évektől máig az ország legnagyobb, legfejlettebb, legnépszerűbb és legdrágább téli üdülőközpontja.[52][53] A 2010-es évek közepén a téli szezonban havonta átlagosan 80 000 turista látogatta meg,[54] és havi félmillió lesiklást tartottak számon.[55] A síelés mellett lehetőség van egyéb télisportok gyakorlására, túrázásra, hegyikerékpározásra, siklórepülésre, lovaglásra. Az ózondús hegyi levegőt neuraszténia, kimerültség és légúti betegségek kezelésére ajánlják. Síelés Az első épített sípályákat az 1930-as években létesítették: 1936-ban létrehozták a Drumul Familial (Családi út), 1937-ben a Sulinar, 1938-ban a Drumul Roșu (Vörös út), 1939-ben a Stechil-rét–Bolgárszeg pályákat. Jelenleg hét karbantartott pálya van, melyek – variánsokkal együtt – összesen több mint 20 kilométert tesznek ki. A sípályák neveinek nincs meghonosodott magyar változata. Karbantartott sípályák
Megszűnt és használaton kívüli pályák
SífelvonókBrassópojánán tíz drótkötélpályás felvonó működik. Ezeken kívül felvonóik voltak a megszűnt Camelia és Slalom Special pályáknak is.[59]
TúrázásBrassópojánáról 13 jelölt gyalogos turistaút indul; ezeken kívül két további út áthalad az üdülő területén.[30][60][61] A Keresztényhavas felé induló útvonalak
Brassó felé induló útvonalak
Nyugatra, a Pojánai-hegyekbe induló útvonalak
Brassópojánán áthaladó útvonalak
Egyéb sportok A síelés és a gyalogos túrázás mellett a környéken számos lehetőség van sportolásra:[62]
TerápiaBrassópojána középhegységi éghajlata a hely legfontosabb gyógyító tényezője. A fő éghajlati paraméterek egy üdítő, serkentő bioklímát eredményeznek, melyet kellemes hőmérséklet, kis hőingadozás, sok napsütés, tiszta, ózondús, negatív ionokban gazdag levegő jellemez. E természeti feltételek kedveznek a fizikailag és szellemileg kimerült szervezet felépülésének, továbbá egyes betegségek kezelésének (például légúti fertőzések, asztma, vérszegénység, pajzsmirigy-túlműködés).[62] A kultúrában
Jegyzetek
Források
További információk
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=small}
