|
Brocky Károly
Brocky Károly (Temesvár, 1807. május 22. – London, 1855. július 8.) magyar festő. Mint arcképfestő vált híressé a bécsi, majd a londoni királyi udvarban és az angol főnemesség körében. Az angol portréfestészet nemes hagyományait követte. Mitológiai témájú aktfestményei a barokk festészet (Rubens, van Dyck) és az itáliai késő reneszánsz (Paolo Veronese) hagyományokhoz nyúlnak vissza. ÉletpályájaÉdesapja borbélymester volt. Sógora Weldin Ferenc temesvári polgármester az, aki a korán árvaságra jutott fiút 6–7 hónapig Schütz Jánoshoz, a temesvári rajziskola tanítójához járatta, de a biztosabbnak tűnő megélhetés reményével inkább borbélyinasnak adta. Brockynak a borbélyműhelyben nem volt maradása, ezért Melegh Gábor (1801-1832) verseci születésű festőhöz szegődött, aki az olajfestés technikájába avatta be. Fényes reményekkel érkezett Bécsbe, s bár hazulról Weldin polgármester úr támogatta, hogy a politechnikumot látogathassa, a fiatal művésznek sok küzdelemben van része, mindazonáltal dísze az intézetnek, mert a legkiválóbb tanulók közé tartozik egyszerű körülményei ellenére is. Keserves nélkülözések között tengette életét, s hosszú évek múlva, amikor már hírneves és vagyonos művész volt Londonban, boldogan említette az elbukott szabadságharc miatt emigrációban lévő Rónay Jácintnak: „Ha körülnézek szobáimban, alig bírom elhitetni magammal, hogy ez mind a sajátom, hogy az a kis elhagyott fiú, aki egykor éhesen és rongyosan járt Bécs utcáin, most Londonban háziúr!” A bécsi szegénysége idején is szorgalommal és nagy odaadással tanult, olyannyira, hogy tanárai felfigyeltek az ügyes magyar Carl Brockyra. Tanulmányai befejezését követően Itáliába utazott, ahol a nagy elődök, mesterek képeit, munkásságát tanulmányozta, másolta. Alkalmi eladásokból tartotta fenn magát, amelyekből egy-egy eredeti rajz és festmény megvásárlására is futotta már, és amikor Bécsbe visszatért, képzőművészeti gyűjteményének hamar híre ment. Módjában állt, hogy berendezzen egy műtermet, ahol a kor nevesebb politikusai, művészei is megfordultak, sőt a királyi udvar egyes tagjai is. Jó hírére való tekintettel meghívták a Burgba, ahol I. Ferencet több alkalommal is lefestette, de művészi hírnevét mégis a Montleart hercegnőről készített remek miniatúrájával alapozta meg. Moritz Michael Daffinger tanár, a kor neves miniatúra festője jóakaratából pedig számos megrendelésre tett szert, amely lehetővé tette, hogy többé ne kelljen a szegénységgel küzdenie. 1837-ben újból útra kelt, ezúttal Párizsba vitte szüntelen tanulni vágyása. A párizsi képtárakban újból neki látott a nagy mesterek műveinek tanulmányozásához, rajzokat, festői vázlatokat készíttetett, és egy alkalommal, amikor épp Paolo Veronese egyik képe részleteit vázolta, felkeltette Hugh Andrew Johnstone Munro of Novar, gazdag angol főúr figyelmét. A nagy műbarát Londonba vitte magával Brocky Károlyt, és saját palotájában berendeztetett számára egy tágas műtermet a Park Streeten. Később elkísérte Munrót annak skóciai birtokára is, ahol számos gyönyörű, melankolikus hangulatú tájképet festett. Pártfogója révén megismerkedett Dominic Charles Colnaghival, az ismert galériással és a brit arisztokrácia számos tagjával. Elsősorban krétarajzaival hívta fel magára a figyelmet, de idővel akvarelljeinek sikerei révén a Brit Akvarellfestők Királyi Akadémia tagjává is választották, 1854-ben. Számos alkalommal dolgozott a Hamilton családnak, lefestette Charlotte Talbot ladyt, majd pedig Miss Liddel udvarhölgy arcképe révén Viktória királynő udvarába is bekerült. Tehát az udvar felfigyelt rá, s megnyílt az útja a királyi családhoz, amelynek szívesen látott vendége lett. Később híre ment, hogy Brocky nyers szókimondásának következményeként, egy nap mégis bezárult előtte a királyi palota kapuja, egy időre kegyvesztett lett. Állítólag egy alkalommal, amikor Viktória királynő a gyermek trónörökös arcképét óhajtotta lefestetni, Brocky megjegyezte, hogy minden gyerek arca egyforma, nem érdemes elkészíteni ezt az arcképet. Ez az udvariatlan válasza hidegítette el a legenda szerint a királyi családtól, miközben tény, hogy az angol arisztokrácia is elhidegült iránta. Bár az arisztokrácia elhidegülésének talán – ahogy egyes brit életrajz írói is tartják – a mitológiai képein megfestett aktokkal szembeni prüdéria volt az oka. Betegsége idején aztán különös kegyben részesítette a királyi család, amikor Albert herceg egyik főembere, Majer, a híres és ünnepelt festővel Franz Xaver Winterhalterrel meglátogatta Brockyt, és a Albert herceg királyi hintójával vitték a szabadba a gyengélkedő mestert.
Betegségéből azonban nem tudott felépülni már többé. Halála előtt fájdalmasan nyilatkozott magyar barátainak, hogy most kell megválnia a világtól, amikor annyi szenvedés és nélkülözés után végre jó sorsra jutott. Hazáját emlegette, sőt képeinek egy részétől nem vált meg soha: „Ezt a képet a hazám számára festettem” – mondta, amikor Viktória királynő meg akarta venni a Kánai menyegző című festményét. Az 1855. július 8-án, 48 éves korában elhunyt magyar festőművészt, a londoni Kensal Green temetőben helyezték örök nyugalomra. Magyar kapcsolatok Az 1840-es évek közepén készült el 197 cm széles és 264 cm magas vászonra festett eperjesi templom oltár-olajképe, amely Krisztust és a szamariai asszonyt ábrázolja s feltehetően ekkor került a felvidéki város templomának főhelyére, amelyet Kolbenheyer Mór[1] evangélikus lelkész biztatására alkotott. Sajnos az oltárkép később, 1913-ban tűzvész áldozata lett. Végrendeletének értelmében egyebek közt Kmety tábornok, és Mészáros Lázár arcképét, valamint ebédlőjében függő legkedvesebb képét, a Vénusz és Kupidó címűt hazájára hagyta, de amikor a művész hagyatékával a Lloyd-gőzös 1857-ben Triesztben kikötött, a két arckép hiányzott s ezek helyett még egy másik mitológiai képet találtak, a Kánai menyegző és a Psyche mellett. A két arcképet az abszolutizmus korában elkobozták volna s azért nem küldték el Londonból. 1867-ben Szokoly Viktor a Fővárosi Lapok 11. számában azt írta, hogy a Nemzeti Múzeum igazgatója, Kubinyi Ágost el akarta adatni a két képet, ám az angol hatóságok ragaszkodtak a végrendelet betűjéhez s azokat továbbra is a „Cobden nagynevű családja” kezei között hagyták, amelyet nyilván a kiegyezés után el is juttattak, mert azt követően már a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának birtokába került az 1848–49. évi szabadságharc e két hősének arcképe. Szélesebb körben neve csak az 1896. évi millenáris kiállítás óta ismeretes Magyarországon, amikor jobbára külföldről egyszerre 29 festményét állították ki. Ez a jórészt arcképekből álló gyűjtemény főleg Angliából került a kiállítás tartamára Magyarországra, s a kultuszminisztérium megbízásából akkor Nyári Sándor dr. gyűjtötte össze. Bármilyen nagy hatással is voltak azonban Brocky képei a hazai közönségre a millenniumi időkben, a mester életének és egyéniségének behatóbb vizsgálatára senkit sem késztettek. Brockyról a 19. században sokáig csak annyit lehetett tudni, mint amennyit róla halála után egyik angol barátja nem minden romantikus kiszínezés nélkül megírt életrajzában közölt.[2] A 20. század elején a Wilkinson-hagyatékból szerencsésen hazakerült (Hatvany Ferenc báró jóvoltából) vázlatgyűjteménye.
Művei közgyűjteményekbenMűveit őrzi a londoni National Gallery, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria Budapesten és a Herman Ottó Múzeum Miskolcon. Művei (válogatás)
Galéria
Jegyzetek
Források
Irodalom
További információk
|
||||||||||||||||||
.jpg)
