|
Dózsa György
Makfalvi Dózsa György (németül: Georg Dózsa, románul: Gheorghe Doja, szlovákul: Juraj Dóža, szlovénül: Jurij Doža, horvátul: Juraj Doža;[2] Dálnok, 1470 körül – Temesvár, 1514. július 20.) régi székely nemesi család, a háromszéki dálnoki lófőcsalád sarja, végvári vitéz,[3] az 1514. évi magyar parasztfelkelés vezetője. X. Leó pápa 1513-ban Észak-, Közép- és Kelet-Európa teljes hatáskörű apostoli legátusává nevezte ki Bakócz Tamás esztergomi érseket[4] és bíborost, aki 1514. április 9-én pápai legátusi minőségében Budán kihirdette a török elleni keresztes háborúra szólító pápai bullát és a keresztes katonák összegyűjtésével az obszerváns szerzeteseket bízta meg. Az európai keresztes sereg gerincét a magyarok adták volna, amelynek vezetésével a székely katonát, Dózsát bízta meg az érsek. Május 24-én visszavonta a keresztes had szervezését. A keresztes seregbe akkorra már belépett obszerváns ferences szerzetesek és plébánosok prédikációikban feltüzelték a parasztsereget azzal, hogy a nemesek így az önző érdekeik miatt megvonták tőlük a pápai bullában megígért bűnbocsánat lehetőségét.[5] Ennek következtében a székely Dózsa vezérletével, az összegyűlt seregek „az úgynevezett kurucz lázadásban váratlanul felkeltek”,[6] amely később az „urak” és a „parasztok” háborújává szélesedett Magyarországon. Dózsa felszólította a seregét a „hűtlennek nevezett nemesség kiirtására”.[7] A történészek szerint a magyar történelem meghatározó személyisége.[8] Származása, neveSokáig vita folyt származásáról, mivel tévesen több korabeli forrás „Székely György” vagy „Georgius Zekel” néven tünteti fel.
– Részlet Dózsa György ceglédi kiáltványából latin nyelven[9]
– Részlet Dózsa György ceglédi kiáltványából magyarul[10]
Ezt a „ceglédi kiáltvány”-t Dózsa nevében a lázadók egyik, Mihály nevű alvezére bocsátotta ki.[11] Bár korábban feltételezték, hogy a kiáltvány egy Cegléden megtartott beszéden alapul, Szűcs Jenő „A parasztháború ideológiája” című írásában (Valóság, 15. évf., 11. sz., 1972, 12–39. o.) bebizonyította, hogy ilyen beszédet Dózsa nem tartott.[12] Azonban minden kétséget kizáróan bizonyítja Dózsa származását az az okirat, amelyet Barlabási Lénárt erdélyi alvajda és székely alispán írt 1507. július 17-én, és amelyben latinul Dózsa Györgyöt Georgius Dosa Siculus de Makfalva in Sede Maros existenteként jelöli meg. Eszerint Dózsa György a makfalvi Dósa család az Örlöcz-nem Szovát ágán levő székely lófő család tagja.[13] A székely Dósa családnév magyaros írásmódja szerint Dózsa György néven került be a köztudatba. Életútja  Születésének helye Istvánffy Miklós történetíró krónikája alapján a háromszéki Dálnok, de történészek szerint lehetséges a makfalvi eredet is.[14] Egykorú oklevelek, levelek, krónikák, a költői és történetírói alkotások többsége, az 1514. évi megtorló törvények és Werbőczy István Tripartituma Székely György néven említik.[15] Márki Sándor szerint Székelynek keresztelték el a népről, amelyből eredt. Születése pontos dátuma nem maradt fent, de a korabeli források alapján negyvenéves lehetett halálának idején, ebből visszaszámolva az 1470-es években született. Gyerekkorát Dálnokon töltötte testvéreivel, apja halála után Makfalvára került. Mindig a vitézi pálya vonzotta, apja nyomdokaiba akart lépni, így később katonának állt. Több végvárban is szolgálhatott, mivel – bár adatok nem maradtak fenn róla – mint lovaskapitány részt vett a Szapolyai János erdélyi vajda által vezetett, török támadásokat megtoroló 1513-as hadjáratában. A hadjárat után nándorfehérvári őrségben maradt. A hagyomány szerint Nándorfehérvár és Szendrő közti mezőn vívott győztes párviadalt 1514. február 28-án a szendrői lovas szpáhik vezérével, az epeirosi Alival, aki már sok vitéz halálát okozta. Ezért a tettéért a király, II. Ulászló kétszeres zsold és aranylánc adományozása mellett lovagrendbe emelte, falut ajándékozott neki, valamint engedélyezte, hogy a családi címerébe a hőstett emlékére egy karddal levágott vérző kart illesszen. Erről így emlékezett meg Taurinus a korabeli latin nyelvű hőskölteményében. „Látván Székely a sokszor ohajtott és valahára Az 1514. március 23-án összeült királyi tanács, nagy vita után hozzájárult a pápa által kívánt keresztes hadjárat elindításához. Bakócz Tamás esztergomi érsek és szentszéki követ 1514. április 9-én hirdette ki a X. Leó pápa 1513. július 15-én kiállított, törökök elleni kereszteshadjáratot elrendelő pápai bulláját.[16] Bakócz 1514. április 24-én Dózsát nevezte ki a keresztes had élére.[17] Április 30-án a bíboros ünnepélyes istentisztelet után átadta Dózsának a pápa által megáldott, vörös kereszttel ékesített fehér zászlót. Nem volt a Magyar Királyságnak olyan része, ahonnan ne indultak volna el a keresztes zászlók alá. A hadba gyülekező parasztok és a rendi fegyelmet áthágó, elöljáróiknak nem engedelmeskedő, „kóbor" szerzetesek tömegét nem nézték jószemmel a birtokos nemesek és a főrendek tagjai, mivel a sok paraszt a tavaszi munkáktól távol maradva, fegyverrel a kézben fenyegetést jelentett számukra.[18] A papság jobbágyszármazású tagjai pedig a felkelők közé állva, a zendülés ideológusaivá váltak.[19] Segítségükkel Dózsa kiközösítéssel fenyegette a serege hívő katonáit, ha elárulják a szent mozgalmukat.[20] Szerepe az 1514-es parasztháborúbanA keresztesek vezetőjeA korabeli történelmi források elfogult túlzásai és ellentmondásai miatt a történészek számára nehéz pontosan rekonstruálni az 1514-es magyarországi parasztfelkelés eseményeit és mozgatórugóit. 1514 elején Európában hadjáratra készültek a török szultán ellen, ez vezetett a keresztes hadjárat meghirdetéséhez. Máig sem tisztázott körülmények között választotta Bakócz Tamás esztergomi érsek[21] Dózsát, a keresztes hadsereg vezérévé. Május közepére az országban mintegy 40 000 fős, kaszával, cséphadaróval felfegyverkezett paraszti had gyűlt össze a keresztes zászlók alá, a gyülekezésre kijelölt pesti táborba. Szervezési hiányosságok, Bakócz visszakozása, a keresztesháború lefújására tett kísérletek, a nemesek ellenkezése és az akkor uralkodó viszonyok együttesen felkelés kirobbanásához vezettek. „Tudjátok, hogy a jó nemesek hitvány pereputtya annak örül most is, hogy az ősei címet oroztak. Csakhogy az ős címer nem tesz senkit se nemessé: virtus kell hozzá, nem gőg a valódi nemesség.” írta a költő Taurinus István, Erdély humanista püspöki helynöke, az 1519-ben megjelent és fennmaradt latin nyelvű Stauromachia id est Cruciatorum Servile Bellum (Paraszti háború) című hőskölteményében.[22] Márki Sándor szerint Dózsa és lázadó társai az egyházat és világot is meg akarták változtatni. Az egész országban egyetlen püspököt hagytak volna meg és minden papot rangjában egymáshoz hasonlónak kívántak, a nemességet meg akarták szüntetni és a földjeiket egyenlően szerették volna felosztani. Elhatározták, hogy csak két rend legyen: a polgároké és a parasztoké valamint céljuk volt a királyság eltörlése is. Dózsa maga a népnek csak vezére és képviselője akart lenni: mindenben alárendelvén magát a nép határozatainak.[23] A jobbágy származású és gazdagságáért irigyelt Bakóczot a főurak azzal vádolták a törökellenes keresztes hadjárat meghirdetésével, hogy ő tudva-akarva okozta a felkelés kirobbantását.[24] Az érsek ezért május 24-én rendeletet adott ki a sereg feloszlatásáról, de már késő volt. A toborzás betiltásának híre teljesen felingerelte a még otthon maradt, de a bűnbocsánatért a kereszteshadhoz csatlakozni kívánó parasztokat is. A parasztfelkelés vezéreAmikor Nagytúr mezőváros közelében letáboroztak, Dózsa György megölt egy adószedőt, akitől elvette a nála talált 5 márkányi készpénzt.[25] A felkelés akkor vált parasztháborúvá, amikor május 23-án Apátfalva mellett megtörtént az első komoly összecsapás Dózsa hadai és az úri sereg között.[26] Báthori István temesi ispán és Csáky Miklós csanádi püspök katonái szétverték a parasztsereg előhadát. Mialatt a győztesek ünnepelték győzelmüket, Dózsa elfogatta a csanádi püspököt és számos úri fogollyal együtt karóba húzatott.[27] Végzetes napokat hozott a felkelés Csanád várára, amelyről Borovszky Samu Csongrád megye története című művében így írt: „A vérengző keresztesek nem elégedtek meg azzal, hogy a püspököt és a papokat, kiket elfoghattak, válogatott kínzásokkal kivégezték, hanem rablók módjára törtek be a templomokba s véres kezöket rátették az egyházak kincseire, feldúlták az oltárokat és sírhelyeket. Szétszórták a sz. Gellért ereklyéit is.”[28] A legnagyobb felháborodást Telegdy Istvánnak,[29] a tekintélyes kincstartónak[30] a kivégzése okozta. Ezzel a vérengzéssel a lázadók véglegesen szembefordultak az egész keresztény egyházzal és a feudális magyar államszervezettel is.[31]
– Szerémi György: Magyarország romlásáról. Erdélyi László fordítását átdolgozta Juhász László. Budapest, 1961. (Monumenta Hungarica V.)
 Dózsa György, katonai hírnevét igazolva sok győzelmet aratott. Bár a felkelők több helyen vereséget szenvedtek, seregével elfoglalta a Maros folyó menti sókamarákat, pénzverő központokat és a várak többségét. Egészen a temesvári csatáig (1514.[33] július 15.) nem szenvedett vereséget. Szerémi György Szapolyai János udvari káplánja, történetíró kortárs emlékirataiban így írt: „Székely György mondja a kereszteseknek: íme, a vajda úr jön a mi védelmünkre; íme, az ő levele hite alatt írva; semmit se féljünk! – A keresztesek azonban mondták: Nagyságos urunk, semmiképpen se higgyünk neki, mert Katalin ő. – Azaz elasszonyosodott ember.”[34] Azonban Szapolyai János erdélyi vajda seregével beavatkozott és nagy csatában legyőzte a felkelőket. Dózsa György és testvére, Dózsa Gergely és a többi alvezére is fogságba estek. Dózsa vezértársai közül a nevezetesebbek:
   Dózsa Györgyöt a csata után testvérével együtt végezték ki, a legtöbb lázadó jobbágyot viszont életben hagyták a nemesek, akiknek nem volt érdekük, hogy tömegesen lemészárolják a nekik hasznot hajtó földműveseiket. Történészek szerint a megtorlás következtében az Oszmán Birodalom hódító törekvései elleni védekezés hatékonysága meggyengült, hiszen a keresztes hadba hívott jobbágyoknak ettől kezdve kevésbé volt érdekükben a honvédelem.[44] Egy 16. század elején a Magyar Királyságban járt osztrák utazó így írta le a magyar jobbágy helyzetét: „mert ha bővelkednek terményben, az a nemesek zsákmányává válik. A nemesek elrabolják azt, amiből a parasztnak sok van, ez teszi a parasztot hanyaggá és lustává. Egyébként ez a föld, ha művelik, annyi termést ad, hogy két királyságnak is elég lenne, de a szegények minden tápláléka martalék és préda a nemesek számára, akik halálra kínozzák alattvalóikat, ha látják, hogy élelemben és más szükségesekben bővelkednek.”[44] A kivégzése és a tüzes trón legendája[45]Stephan Stieröchsel (Taurinus István) „Paraszti háború” (Stauromachia, id est, Cruciatorum servile bellum) című latinul írt verses eposza, a felkelés költői leírása. Dózsa György alakja a keresztes hadjáratot meghiúsító, önző parasztvezérként jelenik meg, ugyanakkor a szerző a nemesség embertelen cselekedeteit is elítéli. A mű részletesen bemutatja a háború lefolyását és végkifejletét, valamint Dózsa beszédeit is rekonstruálja.[46]
Bár a középkorban mai szemmel különösen kegyetlen kivégzési módszereket alkalmaztak teljes természetességgel, Dózsa György halálát néhány korabeli feljegyzés még a szokásosnál is brutálisabbnak írta le: „Először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül, lábainál fogva megkötözve saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak […], fogaikkal széttépték és felfalták, végre pedig holttestét négyfelé vágván, karóra függesztették fel.[47] „A szeme láttára három darabra vágták öccsét, majd ezután a testet négyfelé vágták és bitófára függesztették.”[48][49] A kegyetlen kivégzés egyes elemei utólag keletkezett legendák. A korabeli források alapján kijelenthető, hogy tüzes trónra nem ültették Dózsát: "... megfogták őt, és levetkőztették, és egy magas székre ültették." – írja a szemtanúra hivatkozó korabeli német forrás.[50] A tüzes trónról a kivégzés egyik kortárs forrása – Taurinus, Szerémi György, Verancsics Antal sem ír.[51] Először Istvánffy Miklós történetírónál olvashatunk róla.[52] Ez a legenda Petőfi Sándor: A nép nevében című költeménye után terjedt el széles körben.[53] A valóságban, mint Ulászló leveléből is kiolvasható, egy tüzes koronát raktak a fejére. Változó megítélése Míg korábban a kivégzések csak az élet kioltását célozták, a 16–17. századi Magyarországra is átkerültek a külföldi, jobbára német joggyakorlatból átvett minősített halálbüntetési formák, amelyeknél a fájdalom okozása is nagy hangsúlyt kapott és a korszellemnek megfelelően jobban érvényesült a megtorlás eszméje és az elrettentés is.[54]
– 1514. évi XIV. törvénycikk
a keresztesek kapitányainak, századosainak s a többieknek büntetése és a reájok rótt teher[55]
– Werbőczy István: Tripartitum Hármaskönyv (1514)[56]
Szűcs Jenő történész szerint, Werbőczy fellépésétől kezdve távolodik el az úri, nemesi osztály a jobbágyságtól. A feudális elnyomó nemesség kizárja a nép túlnyomó részét a tevékeny magyar nemzeti közösségből.[57] Dózsáról és a felkelésről a parasztvezér halálát követően az írástudók körében századokon át csak negatív vélemény létezett. Személye a későbbi korokban az elnyomó nemesi hatalom elleni harc jelképévé vált (lásd lentebb Ady Endre és Petőfi Sándor verseit). A Magyar Népköztársaságban a szocialista kultúrpolitika a történelmi szerepét túlhangsúlyozta és a történettudományon és kultúrán kívül is – rengeteg utca, közterület, sportegyesület, társadalmi szervezet kapta nevét. Dózsa a hivatalos marxi történelemszemlélet fő motívumára, a nemesség és parasztság közötti osztályharcra adott szemléletes magyar példát – azonban fontos megjegyezni, hogy maga Dózsa is nemes volt. A román kommunista vezetés is kedvelte alakját – főleg erdélyi származása miatt –, több román városban található Gheorghe Doja utca, Marosvásárhely közelében település (Lukafalva) is viseli a nevét. A temesvári Mária téren az 1940-es években szobrot állítottak halála helyén és a történt eseményekre emlékeztetve, de bizonyított tény, hogy a mostani katedrális mögött, a Béga partján végezték ki. A nemesi szemléletű, gyakorta elfogult történelemírás később alaptalanul hangoztatta, hogy Dózsa György példát szolgáltatott más, a magyar korona területén történt nagy megmozdulásoknak, így Cserni Jován felkelésének, ami alig tizenkét évvel a Dózsa-féle háború után zajlott le, valamint az 1572–1573-ban lezajlott Gubecz Máté vezette horvátországi parasztfelkelésnek. Valójában egyikre sem volt közvetlen hatással. A mai magyar történetírás egyre kritikusabban foglalkozik Dózsa György szerepével, amelyet egyesek már szinte kártékonynak tartanak, s a mohácsi vészért – a feudális anarchia helyett – már egyenesen a Dózsa-féle parasztfelkelést teszik felelőssé, mondván, hogy miatta nem merték besorozni a parasztságot. E vélemények szerint csak a mindenkori kommunista hatalom csinált hőst belőle Petőfi és Ady „tévedésére” alapozva.[58] Az időben változó Dózsa-kultuszt és a mítoszokat a magyar történelemben és közgondolkodásban, antifeudális és szocialisztikus törekvések éltették.[59] Kultusza az 1945 utáni évtizedekben tetőpontjára ért, és alakja mélyen beivódott a magyar nemzettudatba.[60] EmlékezeteZsuppán András újságíró szerint a középkori parasztmozgalmak vezérei Nyugat-Európában (Wat Tyler), sehol nem kerültek be a nemzeti panteonba, míg a volt európai szocialista országokban ez másként történt (Thomas Müntzer, Jan Žižka, Romániában Dózsáról három falut is elneveztek).[61] 1919-ben a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt bélyegeket adtak ki Magyar, Tanács, Köztársaság felirattal, a rajtuk szereplő személyek Karl Marx, Petőfi Sándor, Martinovics Ignác, Dózsa György és Friedrich Engels arcképeivel. Mindegyik személynek szinte minden településén megtalálható volt a róla elnevezett közterület, valamint több általános iskola, művelődési ház viselte a nevüket országszerte.[62] Habár a történettudomány nem ismeri, hogy Dózsa György pontosan mikor született, a kommunista pártvezetés kijelölt neki egy születési dátumot, 1472-t, hogy legyen mit ünnepelni.[63] 1950-től Budapesten, az 1956-os forradalom időszakát kivéve, egészen 1990-ig az Újpesti TE viselte Dózsa György nevét, míg Szegeden 1950-től 1994-ig viselte a Szegedi Dózsa nevet a város egyik csapata. Illetve Körmenden a Körmendi Dózsa, Pécsett a Pécsi Dózsa, valamint Egerben az Egri Dózsa is.[64] Úgy tartják, hogy seregének vagyonát Kiskunhalas környékén ásták el, amit később meg is találtak.[65] Egy szegedi helyi legenda úgy tartja, hogy Dózsa György fejét ott temették el, mivel a ferences rendi barátok szimpatizáltak a parasztfelkelés eszméivel, és az urak fenyegetésképp küldték el a szegedi szerzeteseknek a parasztvezér fejét.[66] Ezt az eseményt örökítette meg Juhász Gyula a Dózsa feje című versében.[67][68] Halálának helyszínén Temesvárott, 2021 szeptemberében hagyományőrzők egy történelmi bemutató keretében korabeli öltözékben, valamint korhű fegyverekkel, román nyelven újrajátszották a parasztfelkelés 12 epizódját és Gheorghe Doja kivégzését.[69][70] Ábrázolása a művészetekbenFilm, televízió
Dráma
Regény
Költészet
Tanulmány
Zene
Táncjáték
SzobrászatDózsa Györgyről nem maradt fenn hiteles arckép,[74] így a lenti műalkotások Dózsa-ábrázolásai is mind idealizáltak, az alkotók képzeletét tükrözik.
Egyéb képzőművészet
Jegyzetek
Források
További információk A Wikimédia Commons tartalmaz Dózsa György témájú médiaállományokat.
|
|||||||||||||||||||||||||||
![„Vitéz Dózsa György, a pórkirály”, Madarász Viktor olajfestménye (1867), Kiscelli Múzeum[1]](F%C3%A1jl:D%C3%B3zsa_Gy%C3%B6rgy.jpg)
,_2019_Mez%C5%91t%C3%BAr.jpg)
.svg){kind=small}
