F. Nagy Angéla
F. Nagy Angéla, született Nagy Angéla (Budapest, 1928. június 9. – 2017. november 22.) Aranytoll díjas magyar újságíró, gasztronómiai szakíró. Írói neve 1955 és 1959 között Ö. Nagy Angéla volt. Életútja1934 és 1946 között az Angolkisasszonyok Elemi Iskolájába járt, majd a Sancta Maria Gimnáziumban érettségizett. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán egy évet, az ELTE BTK művészettörténet szakán félévet, az Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész Karán egy évet hallgatott. 1955 és 1959 között a Magyar Nemzet háztartási rovatának vezetője volt. 1959 és 1977 között az Újítók Lapjának a munkatársa volt. Közben 1962 és 1965 között a Medicina Könyvkiadónál lektor, szerkesztő volt, illetve 1965 és 1990 között a Nők Lapja receptrovatának vezetőjeként is dolgozott. 1977 és 1980 között a Vendéglátás olvasószerkesztőjeként tevékenykedett. 1980 és 1994 között a Magyar Konyha főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője volt. 1960-tól a MÚOSZ tagja volt. Számos receptkönyvet fordított angolból. CsaládjaÉdesapja, Nagy István (2010-ben posztumusz a Világ Igaza kitüntetettje) egy hatgyermekes alcsúti parasztcsaládból származott. Fiatalon az Első Magyar Betűöntődében kezdett dolgozni könyvelőként, melynek később az igazgatója lett, mely posztot a II. világháború után is megtarthatott. Édesanyja, Váradi Oláh Angéla általános iskolai tanító, arisztokrata ősökkel rendelkezett, de már egy elszegényedett családból származott. Első férje Örkény István író volt, akivel 1948-ban kötött házasságot. 1959-ig éltek együtt, majd elváltak. Második férje dr. Fekete György farmakológus volt, akivel 1959-ben kötött házasságot és 1977-ben váltak el. Első házasságából született Örkény Angéla (1949–) a Magyar Televízió vágója, és Örkény Antal (1954–) szociológus. Második házasságából született Megyeri Orsolya (1963–). Örkény Angéla férje Kaminszki Jurek filmrendező, leányuk: Kaminski Fanny (1982–) újságíró, producer, Habony Árpád politikai tanácsadó első felesége volt, és egy gyermekük született. Örkény Antal első felesége Kútvölgyi Erzsébet (1950–) színésznő, fiuk Örkény Iván (1978–), majd 2000-ben megszületett második fia, Örkény Bence (édesanyja László Mónika).[2] Művei
Díjai
JegyzetekForrások
|