Fekete Attila (operaénekes)
Fekete Attila (Budapest, 1973. február 17. –) Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (tenor). Életpályája2000-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1998-ban főiskolásként debütált a Magyar Állami Operaházban, ahol a Bohéméletben Parpignol, a Salome-ban az I. zsidó szerepét énekelte. 2005-ben debütált az Amerikai Egyesült Államokban, Detroitban, ahol Puccini Bohéméletének Rodolfóját énekelte. 2006 tavaszán Torontóban is nagy sikerrel mutatkozott be Bellini Normájában June Anderson partnereként. Oratóriumok és egyéb koncertek szólistájaként számos európai, és amerikai nagyvárosban valamint fesztiválon szerepelt, többek között a toblachi Gustav Mahler Zenei Heteken. 2006 júniusában New Yorkban, a Carnegie Hallban lépett fel Cherubini Medeájának koncertszerű előadásában. A Kodály-emlékév kiemelkedő rendezvényén Fischer Ádám vezényletével és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával a Psalmus Hungaricus tenorszólóját énekelte. Szerepei
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
|