Frank Lloyd
Frank Lloyd (Glasgow, 1886. február 2. – Santa Monica, 1960. augusztus 10.) kétszeres Oscar-díjas brit filmrendező. Lloyd pályafutását Nagy-Britanniában kezdte színpadi színészként. 1910-ben Kanadába költözött, majd 1913-ban az Egyesült Államokba, ahol filmszínészként kezdett dolgozni. Utolsó szerepét 1916-ban a The Stronger Loveban játszotta, mert a későbbiekben átült a rendezői székbe. Lloyd volt az első skót, aki Oscar-díjat nyert. Első aranyszobrát 1930-ban kapta a The Divine Ladyért. Ebben az évben a filmtörténelemben egyedülálló módon három filmjét is jelölték „legjobb rendező” díjra. A másik két film a Weary River és a Drag volt. Második Oscar-díját 1934-ben kapta a Kavalkád című filmért. Alapítója volt az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának, melynek 1934 és 1935 között elnöke is volt. Oscar-díj
Jelentősebb filmjei
Fordítás
Források
További információ
|