Gyűrűs vízipiton

Gyűrűs vízipiton
	Természetvédelmi státusz
	Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Osztály:	Hüllők (Reptilia);
Rend:	Pikkelyes hüllők (Squamata);
Alrend:	Kígyók (Serpentes);
Család:	Pitonfélék (Pythonidae);
Nem:	'Vízipiton (Bothrochilus); Fitzinger, 1843
Faj:	Bothrochilus boa;
Szinonimák
	Nardoa - Gray, 1842; Bothrochilus - Fitzinger, 1843; Nardoana - Berg, 1901; Tortrix Boa - Schlegel, 1837; Nardoa Schlegelii - Gray, 1842; Bothrochilus Boa - Fitzinger, 1843; Nardoa boa - Müller, 1882; Nardoa boa - Boulenger, 1893; Nardoana boa - Berg, 1901; Nardoa boa - De Jong, 1930; Bothrochilus boa - Loveridge, 1946; Liasis boa - McDowell, 1975; Morelia boa - Underwood & Stimson, 1993; B[othrochilus]. boa - Kluge, 1993;
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Gyűrűs vízipiton témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Gyűrűs vízipiton témájú médiaállományokat és Gyűrűs vízipiton témájú kategóriát.

A gyűrűs vízipiton (Bothrochilus boa) a hüllők (Reptilia) osztályában a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe sorolt pitonfélék (Pythonidae) közt a vízipiton (Bothrochilus) nem egyetlen faja.

Származása, elterjedése

Pápua Új-Guineában és tőle keletre fekvő szigeteken él.

A Bismarck-szigetek közül:

Umboin, az Új-Britannia déli partján épült Gasmata, mellett),
a Yorki herceg-szigeteken (például Miokón,
Új-Írországon (Niu Ailan) és
a keleti partjához közeli Tataun, valamint
a nyugati partjához közeli Új-Hannoveren;

A Zöld-szigetek közül

a Nissan-szigeten.

Terráriumi díszállatként az egész világon megtalálható.

Megjelenése, felépítése

A felnőttek mérete 100 és 180 cm közötti, az átlag mintegy 1,5 méter. A fiatal egyedek színezete harsányabb, ragyogó narancssárga és fekete gyűrűk sorozatából áll; a színek egyéves korukra fokozatosan elhalványodnak. A felnőttek általában barnásak vagy feketésbarnák, fekete gyűrűkkel. Szemük mögött többnyire egy világos pötty látható.

Életmódja, élőhelye

Az esőerdők és a hasonképpen csapadékos művelt területek (ültetvények) lakója. A párás levegőt kedveli.

Éjszaka aktív, a nappalt föld alatti üregekben vagy kókuszdió-halmokban tölti. Főleg kisebb rágcsálókat eszik; vadászat közben gyakran a házakat és mezőgazdasági épületeket is felkeresi. Az újszülöttek gyíkokat és szopós rágcsálókat fogyasztanak.

Szaporodása

Tojásrakó, az átlagos fészekalj 10–12 tojás. Ezeket fogságban nem mindig költi ki, ilyenkor keltetőgépbe kell őket tenni. A fogságban született kicsik üreglakók, amiből valószínűsíthető, hogy a természetben is az avarba rejtőznek.

Terráriumi tartása

Több száz példányt szaporítanak fogságban, de ez nem fedezi a keresletet, ezért a díszállatkereskedők kínálatában többnyire vadon befogott példányok szerepelnek. A gyűjteményekben egyelőre ritkák. A fiatal egyedek harapósak, de az idősebbek megbízható terráriumlakókká válnak.

Aljzatként kiválóan megfelel a 26–29 °C-os homokos föld. Búvóhelyet, gyenge megvilágítást és állandó fürdőmedencét feltétlenül biztosítani kell nekik. Leölt laboratóriumi rágcsálókkal etethetők. Fontos a párás levegő és egyúttal a jó szellőzés, a tocsogó vizet viszont kerülni kell.

A kicsiknek célszerű egy doboznyi nyirkos mohát biztosítani a megfelelő páratartalom fenntartására.

Jegyzetek

↑ McDiarmid RW, Campbell JA, Touré T. 1999. Snake Species of the World: A Taxonomic and Geographic Reference, vol. 1. Herpetologists' League. 511 pp. ISBN 1-893777-00-6 (series). ISBN 1-893777-01-4 (volume).

Források

J. M. Merthens: The Living Snakes of the World

További információk

Videó a fajról

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[McD99-1] McDiarmid RW, Campbell JA, Touré T. 1999. Snake Species of the World: A Taxonomic and Geographic Reference, vol. 1. Herpetologists' League. 511 pp. ISBN 1-893777-00-6 (series). ISBN 1-893777-01-4 (volume).

[1]