|
Julius Jacob von Haynau
Báró Julius Jacob von Haynau (Kassel, Hessen-Kassel Tartománygrófság, 1786. október 14. – Bécs, 1853. március 14.) császári-királyi táborszernagy (k.k. Feldzeugmeister), Szatmár vármegyében gazdálkodó földbirtokos. Neve Európa-szerte hírhedtté vált, miután 1849. március 31-én a lombardiai Bresciában osztrák seregek háta mögött kitört felkelést kíméletlenül vérbe fojtotta,[3][4] ekkor ragadt rá a „Bresciai hiéna” gúnynév.[5] Később a magyarországi forradalom és szabadságharc megtorlásában játszott szerepéért „véreskezű hóhérként” tekint rá a magyar történelem.[6][7] 1849-ben a bécsi kormány teljhatalmú megbízottjaként végzett „rendcsinálása” során több mint száz embert végeztek ki, köztük Batthyány Lajost, az aradi vértanúkat, Csány Lászlót és Kazinczy Lajost.[8] A megtorlásokat követő nemzetközi tiltakozások eredményeként az uralkodó 1850. július 8-án visszavonta megbízatását és a szolgálataiért kapott fizetségből földbirtokot vásárolt magának Magyarországon. ÉleteSzármazása Haynau anyja, Rosa (Rebecca) Wilhelmine Dorothea Ritter (1759–1833)[9][10] 1759-ben vagy 1764-ben Johann Georg Ritter gyógyszerész és Maria Magdalena Witz gyermekeként, a svájci Bielben látta meg a napvilágot. Rebecca nem tudni pontosan, mikor találkozott először IX. Vilmos hessen-kasseli tartománygróffal (1743–1821), de 1779–1786 között hét gyermeke született tőle, öt fiú és két leány. A gyermekek közül a legfiatalabb a kis Julius Jacob volt.[11] Vilmos tartománygróf – 1803-tól Hessen választófejedelme – 1764 óta törvényes házasságban élt Vilma Karolina dán királyi hercegnővel (1747–1820), V. Frigyes dán király leányával, de mellette több házasságon kívüli kapcsolatot is fenntartott. A Rosa Dorothea Ritterrel folytatott viszonyból született hét gyermeket apjuk törvényesnek ismerte el, és rájuk hagyományozta a von Haynau bárói rangot.[12] Az apa kérelmére II. József császár az anyát Lindenthal bárónőjévé (Freifrau von Lindenthal) emelte.:[13] HázasságaJulius Jacob von Haynau 1808. október 11-én feleségül vette Theresia Weber von Treuenfels nemes kisasszonyt (1787–1851),[14] az 1809-es asperni csatában elesett Franz Johann Weber von Treuenfels altábornagy leányát,[15] akitől egy leánygyermeke született, Clotilde von Haynau (1809–1897).[16] Katonai pályája 1848-ig.jpg) Tapasztalt katonatiszt volt, akinek katonai pályafutása 1801-ben kezdődött a Habsburg császári hadseregben. Itt kitűnt kiváló képességeivel és lenyűgöző harci képességeivel. Részt vett a napóleoni háborúkban. Elter Tamás történész szerint féktelen gyűlöletet érzett a forradalmárok iránt, de tetteinek oka nem tudható. Korán elhíresült kegyetlenségéről, erőszakosságát meg sem kísérelte irányítani.[17] Az itáliai forradalmak ellen1848-ban a temesvári helyőrség parancsnokaként többször kikelt a Batthyány-kormány ellen. Ezért áthelyezték Itáliába, ahol az olasz szabadságharcosok elleni kegyetlenkedéseiről nevezték el „bresciai hiénának”. 1849 áprilisában leverte az osztrák önkényuralom ellen föllázadt Bresciát. A város elfoglalása után brutálisan üldözte a felkelés résztvevőit. Azokat a férfiakat, akik a kórházakban fekvő sebesült osztrák katonákat lemészárolták vagy feladták a forradalmároknak, Haynau kivégeztette, a nők egy részét pedig nyilvánosan megvesszőztette. Mintegy 1000 polgárt öltek meg a csata során. A hősies ellenállás miatt Brescia városa a Leonessa d'Italia nevet kapta.[18] A nemzetközi közvélemény felháborodott, Joseph Wenzel Radetzky, az itáliai császári-királyi haderő főparancsnoka természetesen ismételten levélben köszönte meg a határozott fellépést. A magyar szabadságharc ellenItáliai működése után rábízták a magyarországi felkelés leverését és a megtorlást is. 1849. május 30-án őt nevezték ki Ludwig von Welden császári és királyi táborszernagy helyére az Itálián kívüli császári haderők főparancsnokává. Amikor Welden megtudta, hogy Schwarzenberg utasította Radetzkyt, rendelje Pozsonyba Haynaut azért, hogy az ő segédtisztjévé nevezzék ki, május 30-án inkább lemondott. Miután a cári intervenciós hadsereg elleni harc lekötötte a magyar honvédsereg erejének jelentős részét, Haynau több nagy csatában győzött a magyar Honvédség főerői felett, döntő győzelmét az 1849. augusztus 9-i temesvári csatában, a szabadságharc legnagyobb ütközetében aratta, mely a magyar főerők megsemmisítő vereségével végződött. A temesvári vereség következtében a Honvédség a szabadságharc továbbfolytatására alkalmatlanná vált. Görgei Artúr világosi fegyverletételének helyét és idejét is az indokolta, hogy nem Haynaunak akarta magát megadni.[19] Az ellenforradalmi megtorlás és megfélemlítés főalakja Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után Haynau mint Magyarország teljhatalmú katonai parancsnoka vezette a lázadó magyar forradalmárok elleni megtorlást. 1849. október 6-án kivégeztette az aradi vértanúkat és ugyanezen a napon a pesti Újépület udvarán Batthyány Lajos grófot, az első független magyar kormány elnökét. Az 1849. évben végrehajtott halálos ítéletek egy aradi kivégzéssel értek véget. Október 25-én reggel 7 órakor lőtték főbe Kazinczy Lajos ezredest, aki egy északkelet-magyarországi hadosztály és az észak-erdélyi csapatok maradványainak parancsnokaként augusztus 24-25-én Zsibónál feltétel nélkül megadta magát Magnus Johann von Grotenhjelm tábornok orosz csapatainak. A későbbiekben is sok más forradalmár esett Haynau áldozatául. Százakat küldött Kufstein, Munkács, Olmütz stb. várbörtöneibe. Ezrével soroztatta be a magyar honvédeket a Habsburgok olasz és német tartományaiban állomásozó seregeibe. Haynau 1849. július 1-jén, Győr elfoglalása után kiáltványt adott ki, ebben teljhatalmú osztrák fővezérként elrendelte, hogy minden, 1848. október 3-a után elkövetett és a magyarok szabadságharcával összefüggésben álló cselekményt ki kell vizsgálnia a haditörvényszéknek.[20]
– 1849. július 1. Haynau kiáltványa - PROCLAMATIO
A harcok befejezése után a pest-budai Lánchíd sérüléseit is kijavították, szeptember-októberben megépítették a végleges pályát, majd 1849. november 20-án Haynau, a bresciai hiéna, az olasz és a magyar szabadságmozgalmak vérbefojtója avatta fel.[21] VisszahívásaHaynau különös kegyetlensége[22] lassanként az osztrák udvar számára is kényelmetlenné vált. 1850. július 8-án Ferenc József császár visszahívta őt a Magyarországon állomásozó császári csapatok éléről, jelentős mennyiségű államkötvénnyel méltányolva véres szolgálatait.[23] Leváltásakor parancsnoka Joseph Radetzky császári tábornagy, ekkor ezt mondta róla: „Haynau olyan, mint egy borotva: mihelyt elvégezte dolgát, tokba kell tenni”.[24] NyugállománybanEzután Nagygécen és Kisszekeresen 200 ezer pengő forint jutalompénzén szerzett birtokán élte a békés földbirtokos életét.[25][26] Személyét Európa-szerte általános közutálat (The Hyena of Brescia, La Hyène de Brescia) övezte.[27] Az immár végleg nyugállományba vonult hóhér és obsitos katonatiszt hírhedtségére jellemző, hogy angliai utazása során, Londonban egy munkásgyűlés két magyar résztvevője felismerte és megverte, a híradások szerint az „Ezt Aradért kapod!” felkiáltások közben. 
Valószínűleg német vagy osztrák munkások ismerték fel Haynaut, akit ezután a jelenlevő munkásokkal és helybéliekkel inzultáltak. Haynau már korábban is gyűlölt alakja volt az angol élclapoknak, azonban az esemény után napi szinten hoztak róla gunyoros karikatúrákat.[31][32] Haynau a botrány után azonnal elhagyta az angol fővárost, de elutazása előtt még köszönetet mondott a helyi hatóságoknak a neki nyújtott oltalomért. Állítólag Giuseppe Garibaldi egy londoni látogatása során meg akarta keresni a két elkövetőt, hogy megköszönje nekik Haynau összeverését.[33] Éppen így járt Brüsszelben is, ahol a nők korbácsolását vetették szemére. Párizsban a kormánynak mindent el kellett követnie biztonsága megóvására, Berlinben ellenben megünnepelték. Hazatérése után Bécs császárhű vezetősége a város díszpolgárává választotta. Halála és annak legendája 1853. március 14-én az 1848-as vér nélküli pesti forradalom évfordulójának előestéjén hunyt el Bécsben, ahol barátaival éppen az észak-itáliai felkelés leverését ünnepelte és a halálának okát a jelenlévők agyvérzésnek vélték, hisz nem tudhatták, hogy egy fejsérülése utóhatásaként Haynau rendszeresen elveszti eszméletét. Később a halál pontos okának kiderítéséért elrendelték a holttest felboncolását, amit a koponyatető lefűrészelésével kezdtek el. Egy bécsi történet szerint az elborzadt orvosok akkor vették észre, hogy Haynau valójában él, mert a felnyitott koponyában az agyvelő még lüktetett.[34] A történet szerint az egyik orvos elájult, míg egy másik kollégája kést vágott a boncasztalon fekvő Haynau agyába. A valóságban azonban a kiérkező orvos meg tudta állapítani a halál beálltát, és élve boncolására nem került sor.[35][36] Egy másik legenda szerint halálakor „gyorsfutárt küldtek a lányához Szatmárba, aki négy nap múlva megérkezett Bécsbe, ám addigra katonai pompával apját már eltemették. Az asszony exhumáltatta apja holttestét. S valóban neki lett igaza, a táborszernagy csak rosszul lett, és nem halt meg a bécsi vendéglőben. Nagy megdöbbenésre hason feküdt a koporsóban, körmeire rászáradt a vér.” /Tóth Béla: Mendemondák – A világtörténelem furcsaságai/[J 1] A legenda valószínűleg Antoine François Prévost abbé, francia író esetén alapul. Az abbét a Chantilly-erdőben, 1763. november 23-án, séta közben, gutaütés érte, és élettelenül találták egy fa alatt. A bíróság bűntettet sejtett, s elrendelte a holttest felboncolását. Mikor azonban a kirurgus belevágott a testbe, Prévost feljajdult, és rögtön meg is halt: a bonckés ölte meg. 1853. március 17-én temették el a grazi Szent Lénárd-temetőben (St. Leonhard)[37] a 111-010-014 számú sírhelyen.[38][39] Emlékezete Ausztriában  Carrarai márványból faragott életnagyságú szobrát felállították a Hadvezérek csarnokában, a bécsi Hadtörténeti Múzeumban. Megjegyzések
Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikk
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg)
