Karizmatikus mozgalomKarizmatikus mozgalom minden olyan Szentháromságot valló keresztény közösség, melynek lelkületében a Szentlélek és adományai (karizmái[1]) nagyobb hangsúlyt kapnak. Mint vallásfenomenológiai terminus a mai kereszténységben: a Bibliában (Újszövetség) szereplő szellemi (pneumatikus) ajándékok (például gyógyítás, glosszolália, prófétálás stb.) kontinuitását valló közösségek tagjai. A karizmatikus (karizmával rendelkező) mozgalom tagjai úgy vélik: ma is lehetséges a karizmák gyakorlása, mi több, ezek jelenléte jele a kereszténység posztmodern megújulásának. A mozgalom pánkeresztény jellegzetességeket mutat, egyben túlmutat az ökumenikus mozgalom ismeretkritikáján, tagságuk zöme a felekezeti kereteken túl, a hitben újra egyesülő kereszténységet vizionál.
– Mk 1,7-8[2]
A karizmatikus mozgalmaknak sok változata van, általában nincs alapítójuk. Szokás megkülönböztetni a pünkösdi és a karizmatikus mozgalmat (például a Katolikus karizmatikus megújulás) – ebben az értelemben a karizmatikusság a korábbi pünkösdi gyülekezetek egyes gyakorlatának átvételét jelenti a már létező protestáns illetve katolikus egyházakban. A legtöbb karizmatikus továbbra is az addigi egyházában folytatja hitéletét. TörténetA karizmatikus mozgalom előzményét általában a klasszikus pünkösdi mozgalomra, a 20. század elejére, Charles F. Parham,[3] majd William J. Seymour szolgálatára [4] vezetik vissza. Ez a mozgalom az 1950-es években az Amerikai Egyesült Államokban, Hollandiában és Angliában kezdődött protestáns, részben pünkösdista csoportokban. A katolikus karizmatikus megújulás 1967-ben indult.[5] A metodistáknál az 1970-es években jelentkezett.[6] A mozgalom számos, felekezeteken átívelő szövetségi közösség megalapításához vezetett, mint például a Szellem kardja (Sword of the Spirit) és Isten Szava (Word of God). Kapcsolódó cikkekJegyzetek
Források
További információk
|