Koszovói labdarúgó-válogatott
A koszovói labdarúgó-válogatott Koszovó nemzeti labdarúgócsapata. 2016 óta tagja az UEFA-nak és a FIFA-nak. Első tétmérkőzését 2016. szeptember 5-én Finnországgal vívta, világbajnoki selejtezőn. TörténeteKoszovó labdarúgó-válogatottja már 1993-ban megalakult, és 2007-ig számos barátságos mérkőzést játszott is. A legelső ilyenre 1993-ban került sor az albánok ellen, amely 3–1-es vereséggel zárult. Ez egyébként történetük legnagyobb veresége is. Sikerült több győzelmet is aratni ezeken az összecsapásokon, a legnevesebb ellenfél Szaúd-Arábia volt. A szokásos válogatott-mérkőzésektől eltérően a koszovói nemzeti csapat többször játszott klubok ellen is, ilyen volt például a svájci Neuchâtel Xamax. Jelenlegi státusz2008. február 17-én Koszovó egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiával szemben. Ezt a legtöbb európai állam, köztük Magyarország is elismerte, a függetlenséget elismerő államok száma jelenleg kilencvenkilenc. Az ellenzők között található Szerbia, valamint legfőbb szövetségesei, Oroszország és Kína.[3] 2008. május 6-án Fadil Vokrri, a koszovói labdarúgó-szövetség akkori elnöke az ország felvételét kérte a FIFA-ba. A vezető történelminek nevezte ezt a pillanatot mind az ország, mind annak labdarúgása életében. A döntésre októberben, egy zürichi kongresszuson került sor, ahol a testület végül elutasította a kérelmet, mondván, „csak olyan országot vehetnek fel tagjaik közé, amelyet a világ többi része egyöntetűen függetlennek ismer el.” Egyúttal a barátságos meccseken történő részvételtől is eltiltotta a csapatot.[4][5] Ezt a döntést a FIFA 2012 májusában vonta vissza, az alapokmány 79. cikkelyére hivatkozva.[6] 2012 szeptemberében több más nemzet válogatottjában szereplő játékos, így például az albán Lorik Cana, valamint a svájci Xherdan Shaqiri, Granit Xhaka és Valon Behrami, valamint rajtuk kívül számos albán játékos származására való tekintettel nyílt levélben fordultak Sepp Blatterhez, hogy engedélyezze nekik a koszovói nemzeti csapatban való részvételt. Ez még a FIFA azon döntése ellen irányult, melyben megtiltotta Koszovónak a válogatott találkozókon való szereplést. Végül többek között a játékosok közbenjárásának köszönhetően a csapat játszhat barátságos találkozókon, amely éles vitát generált a szerb szövetséggel szemben. A FIFA több tárgyalást is összehívott koszovói és szerb felekkel, azonban erre 2012 szeptembere óta nem került sor.[7][8] A válogatott első jelentős sikerét a 2018-2019-es UEFA Nemzetek Ligája sorozat D ligájában érte el, ahol csoportjukat veretlenül megnyerve (4 győzelem, 2 döntetlen) feljutottak a C ligába és jogot szerzett a 2020-as Európa bajnokság pótselejtezőjére. Nemzetközi eredményekVilágbajnokság
Európa-bajnokság
UEFA Nemzetek Ligája
JátékosokJátékoskeretFrissítva: 2021. március 31. A legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosokAz alábbi lista a válogatottban a legtöbbször szereplő játékosokat tartalmazza. A statisztika 2022. november 6. szerinti (a vastagon jelölt játékosok jelenleg is tagjai a válogatottnak).[9]
A válogatottban legtöbb gólt szerző játékosokAz alábbi lista a válogatottban a legtöbb gólt szerző játékosokat tartalmazza. A statisztika 2022. november 6. szerinti (a vastagon jelölt játékosok jelenleg is tagjai a válogatottnak).[10]
Szövetségi kapitányok
Jegyzetek
|