Egysejtű vagy sejtkötelékben együtt maradó moszatok. Édes- és tengervízben élnek. Több mint 100 000 fajuk ismert. A kovamoszatok színtestei sárgásbarnák. A sejtet két egymásba illő szilícium tartalmú kemény kovahéj zárja körül. A kovamoszatok a héj apró pórusain keresztül nyálkát bocsátanak ki, és ennek segítségével végeznek helyváltoztatást. Többnyire egyenként élnek a vízben lebegve, vagy az aljzathoz tapadva. Sok faj sejtjei az osztódásuk után közös nyálkaburokban együtt maradnak laza sejttársulást alkotva. A tengerek vizében, óriási mennyiségben fordulnak elő. Az elpusztult és a tengerfenekére süllyedt kovahéjak egyes helyeken több méter vastag kovaföld réteggé alakultak ki az elmúlt évmilliók folyamán.
A leülepedett páncéljukból kovaföld képződik, ebből készítenek szűrőket, csiszolóporokat, hang- és hőszigetelőket. Csomósodás, konkréció révén kovakő alakulhat ki. A kovamoszatok rongálják a hidakat, víz alatti építményeket, eltömítik a vízvezetékeket. Kovaföldből képződnek a dialomit, dolomit, treppel kőzetek. Részt vesznek a talaj képződésében. Kovaföldet használt Alfred Nobel a dinamit készítéséhez.
A szén-dioxid elnyelésével és az oxigén kibocsátásával létfontosságú szerepet játszanak a Föld életfenntartó rendszerének fenntartásában, hiszen a Földön végbemenő fotoszintézis egynegyedéért felelősek.[6] A fotoszintézis a földi élet energetikai alapja. A kovamoszatok egy százalékos biomassza részarányukkal mintegy 20 százalékos globális CO2 megkötést végeznek,[7] ugyanakkor a Föld oxigénjének ötven százalékát biztosítják.[8]
A fitoplanktonok képesek a folyamatosan növekvő szén-dioxid és egyéb üvegházhatás miatt kibocsátott gázok elnyelésére. Kutatók egy kísérlet során megállapították, hogy „az óceán vastartalmú vegyületekkel történő trágyázása a bonyolult mikroszkopikus fajokból álló fitoplanktonok virágzását idézte elő, ami által jelentős mennyiségű szén-dioxid került az óceánok mélyére.” A kísérlet alatt a kovamoszatok virágzása négy héttel a "trágyázás" után tetőzött. Ezt számos kovamoszatfaj pusztulása követte, ezek viaszos anyagot alkotva a zooplanktonok ürülékével együtt a tenger mélyére süllyedtek alá.[9]
Rendszerezésük
A sárgásmoszatok (Stramenopila) rendszerezése fölött még manapság is viták folynak; különböző rendszerezők nem értenek egyet abban, hogy ez az élőlénycsoport mi is tulajdonképpen: főtörzs, törzs, ország, vagy valami ezek között. Ennek következtében a különböző csoportok, melyek a kovamoszatokat alkotják, akárhová besorolhatók ez osztályon belül. Az idők során a kovamoszatok besorolását és tudományos nevét többször is megváltoztatták: Diatomophyceae, Bacillariophyta, újabban pedig Bacillariophyceae. Adl et al. 2019-es ajánlásában javasolják a taxonrangok elhagyását.[10]
Hagyományosan a kovamoszatokat 2 rendre vagy osztályra osztják fel:
A Pennales-fajokat a testük közepén végigfutó kiemelkedés jelenléte és hiánya alapján rendszerezzük.[11] Egy korszerűbb rendszertani besorolást 1990-ben Round, Crawford és Mann kutatók alkottak meg;[12] ők akkortájt e csoportot törzsként kezelték, Bacillarophyta néven, a törzsbe pedig 3 osztályt és több rendet helyeztek.[13]
Nagy valószínűséggel a kovamoszatok helye a sárgásmoszatokon belül, továbbá a benne levő osztályok, vagy alosztályok, továbbá a rendek rendszertani besorolása meg fog változni. 2004-ben Medlin és Kaczmarska a következőképpen rendszerezték a kovamoszatokat:[14]
↑Rabenhorst, L. Flora europaea algarum aquae dulcis et submarinae (1864-1868). Sectio I. Algas diatomaceas complectens, cum figuris generum omnium xylographice impressis (1864). pp. 1-359. Lipsiae [Leipzig]: Apud Eduardum Kummerum.
↑Engler, A. & Gilg, E. (1919). Syllabus der Pflanzenfamilien: eine Übersicht über das gesamte Pflanzensystem mit besonderer Berücksichtigung der Medizinal- und Nutzpflanzen, nebst einer Übersicht über die Florenreiche und Florengebiete der Erde zum Gebrauch bei Vorlesungen und Studien über spezielle und medizinisch-pharmazeutische Botanik, 8th ed., Gebrüder Borntraeger Verlag, Berlin, 395 p.
↑Dangeard, P. (1933). Traite d'Algologie. Paul Lechvalier and Fils, Paris, [1].
↑Adl SM, Bass D, Lane CE, Lukeš J, Schoch CL, Smirnov A, Agatha S, Berney C, Brown MW, Burki F, Cárdenas P, Čepička I, Chistyakova L, Del Campo J, Dunthorn M, Edvardsen B, Eglit Y, Guillou L, Hampl V, Heiss AA, Hoppenrath M, James TY, Karnkowska A, Karpov S, Kim E, Kolisko M, Kudryavtsev A, Lahr DJG, Lara E, Le Gall L, Lynn DH, Mann DG, Massana R, Mitchell EAD, Morrow C, Park JS, Pawlowski JW, Powell MJ, Richter DJ, Rueckert S, Shadwick L, Shimano S, Spiegel FW, Torruella G, Youssef N, Zlatogursky V, Zhang Q (2019. január). „Revisions to the Classification, Nomenclature, and Diversity of Eukaryotes”. J Eukaryot Microbiol66 (1), 4–119. o. DOI:10.1111/jeu.12691. PMID30257078. PMC6492006.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Diatom című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
F.E. Round, R.M. Crawford & D.G. Mann (1990), The Diatoms: Biology & Morphology of the genera, Cambridge University Press, Cambridge 747 pp.
