|
Mandzsu daru
  A mandzsu daru vagy japán daru (Grus japonensis) a madarak osztályának a darualakúak (Gruiformes) rendjébe, azon belül a darufélék (Gruidae) családjába tartozó faj.[1][2] A család egyik leginkább veszélyeztetett faja. A Kínai Népköztársaság 2004-ben hivatalos madarává választotta a fajt.[3] RendszerezéseA fajt Statius Müller német zoológus írta le 1776-ban, az Ardea nembe Ardea (Grus) Japonensis néven.[4] ElőfordulásaTavasszal és nyáron a mandzsu daru vándorló populációja Szibériában (Kelet-Oroszország), Északkelet-Kínában és esetenként Északkelet-Mongóliában költ.[5] Költőterülete a Hanka-tó környékén található, ami Kína és Oroszország határán fekszik. Később, ősszel csapatokban a Koreai-félszigetre és Kelet-Kína felé vándorol áttelelni.[5] Már Tajvanon is feljegyeztek csavargó egyedet.[5] A vándorló populációk mellett a Japánhoz tartozó Hokkaidó szigetén található egy állandó populáció. Vizes élőhelyeken, mocsarakban és folyók közelében fészkel. Telelőterületén főként rizsföldek, füves árapályok és iszapos területek találhatók. Ezeken a nyílt területeken vízi gerinctelenekkel táplálkozik, addig hideg és havas körülmények között a madarak elsősorban a rizsföldön található rizsre térnek át.[5] MegjelenéseTesthossza 150 centiméter, szárnyfesztávolsága 220–250 centiméter, testtömege pedig 7000–10 000 gramm.[6] A tojó valamivel kisebb, mint a hím. Feje teteje piros, arcrésze fehér, nyaka és farka fekete, testének többi része fehér. Csőre hegyes, mellyel tökéletesen alkalmazkodott a táplálékát jelentő vízi élőlények elfogásához. ÉletmódjaA mandzsu daru étrendje alapján kimondottan mindenevő, bár az étkezési preferenciáját nem vizsgálták teljesen. Ehet rizst, petrezselymet, sárgarépát, vörösbimbót, makkot, hajdinát és különféle vízinövényeket. Állati eredetű táplálékát halak - többek között ponty és aranyhal -, kétéltűek - különösen szalamandrák -, csigák, rákok, szitakötők, kisebb hüllők, garnéla rákok és kisebb madarak teszik ki.[7] Egy felnőtt madár napi táplálékszükséglete 750 g.[8] Japánban a mandzsu daru populáció többnyire állandó, a hokkaidói madarak mindössze 150 km-re haladnak át telelőhelyükre. Csak a kontinensen élő populáció tesz meg hosszú távú vándorutat. Tavasszal februárra elhagyják telelőhelyeiket, ezt követően áprilisra telepednek le a költőterületeken. Ősszel október és november indulnak vissza telelni, december közepére a vonulás teljesen véget ér. Kinyújtott nyakkal és lábbakkal repülnek. SzaporodásaA mandzsu daru monogám és hosszú életű, éveken keresztül stabil párkapcsolatban él.[9] Úgy gondolják, hogy egy életre választ párt.[10] A hím a nászidején kinyújtott nyakkal, feltartott fejjel udvarol a tojónak. A tojó a földre, többnyire valamely mélyebb víz közepén épített növényi anyagokból rakott kisebb halomra rakja tojásait. Többnyire két tojást rak, melyekből 26-34 nap múlva kelnek ki a fiókák. A fiókák tollazata barnás színű. Fészekhagyóak és nem sokkal kikelésük után követik szüleiket a mocsárba. Három hónapos korukra lesznek röpképesek és 3-4 éves korukra válnak ivaréretté. A felnőtt állatok átlagos élettartama 30-40 év, de egyes példányok fogságban 75 éves korig is élnek. A leghosszabb életű madárfajok egyike.[11][12] Természetvédelmi helyzeteMint a békesség és a szerencse egyik jelképét, sokáig komolyan tisztelték a keleti emberek és emiatt állományai stabilak voltak. Mára azonban az életterüket jelentő mocsaras élőhelyek lecsapolása és a vadászat miatt állományai drasztikusan visszaestek. A Természetvédelmi Világszövetség becslései alapján a faj állománya nem több 2400-2700 egyednél, emiatt a Vörös Könyvben a "veszélyeztetett" kategóriába sorolták. Mint a darufélék egyik impozáns, ugyanakkor veszélyeztetett képviselőjét gyakran tartják állatkertekben. Az európai állatkertekben nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretében tartják nagyjából 200-250 egyedét. Kultúrtörténeti vonatkozásai miatt a Távol-Keleten az uralkodók már több száz éve tartanak palotáik udvarán mandzsu darvakat. Magyarországon jelenleg néhány pár található, magángyűjteményben, Dévaványán, valamint egy tenyészpár a Nyíregyházi Állatparkban él. A Szegedi Vadasparkba 2013 őszén került egy pár a fajból, melyek a japán makákók közé költöztek.[13] A faj tartásához hazánkban "sárga CITES-bizonylat" szükséges, melyről bővebb felvilágosítást a Vidékfejlesztési Minisztériumban kaphatunk. Jegyzetek
Források
Fordítás
További információk |
