Manor Racing
A Manor egy megszűnt brit Formula–1-es csapat, ami 2016-ban a Marussia utódjaként szerepelt a "száguldó cirkuszban". A Formula–1-benA Manor nagy szerepet játszott 2010-ben a Virgin alakulat debütálásában, 2009-ben a Manor Motorsport jogot kapott az indulásra a 2010-es szezonban, és a Virgin Group első embere, Richard Branson megvette a szponzori névadó jogot, ezért Virgin Racing lett a csapat neve. 2011-ben újra átnevezték a csapatot, akkor már Marussia Virgin Racing volt. 2012-ben a Virgin kiszállt a csapatból, és a Marussia lett az alakulat neve, rá két évre a csapat csődbe ment és 2015. február 19-én a Manor felvásárolta az alakulatot.[1][2] 2016. január 19-én a csapat bejelentette közösségi oldalán, hogy a Marussia nevet elhagyva, Manor Racingként vágnak neki a 2016-os szezonnak. A tervező gárdához csatlakozott Pat Fry,[3] a csapat pedig együttműködési megállapodást kötött a Ferrarival, Nicholas Tombazis a maranellóiaktól érkezett az aerodinamikai részleg élére.[4] 2016-os szezonFebruár 10-én a csapat bejelentette egyik versenyzőjét, a DTM 2015-ös bajnokát, egyben a Mercedes tartalék- és tesztpilótáját, Pascal Wehrleint.[5] Február 18-án a csapat bejelentette másik versenyzőjét, a Formula–1 első indonéz pilótáját, Rio Haryantót.[6] Február 22-én Barcelonában a 2016-os szezon első tesztén leleplezték az MRT05-ös kódjelű autójukat.[7] Alexander Rossi aki a 2015-ös szezonban öt versenyhétvégén volt a csapat pilótája, március 9-én bejelentették hogy ő lesz a csapat tesztversenyzője. A szezonnyitó ausztrál nagydíjon a pilóták az utolsó két helyre kvalifikálták magukat. Rio Haryanto a 21., míg Pascal Wehrlein a 22. helyről indulhatott vasárnap. Később a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) büntetést szabott ki Haryantóra (szombati harmadik szabadedzésen a boxutcában Romain Grosjeanal ütközött), így három pozícióval hátrasorolták. A futamon Esteban Gutiérrez és Fernando Alonso balesete után először biztonsági autót, majd piros zászlót ítéltek, és Rio Haryanto technikai okok miatt nem tudta folytatni a futamot. Pascal Wehrlein pedig behozta az autót a 16. helyre. Osztrák nagydíj időmérőedzésen is remeklő Pascal Wehrlein megszerezte a csapat első világbajnoki pontját, a 12. helyről rajtolva a 10. helyre hozta be az autót.[8] Augusztus 10-én bejelentették, hogy a Mercedes és a Renault tartalék- és tesztpilótája Esteban Ocon váltja Rio Haryantót a szezon második felében, mert nem tudta összeszedni a szükséges szponzori pénzeket. De felajánlották neki, hogy tartalék pilótának részese lehet a csapatnak, és ő élt is ezzel az opcióval.[9] November 13-án a kaotikus esős Brazil nagydíjon Esteban Ocon a második piros zászló után sokáig a top 10-ben autózott, ahol az utolsó körökben úgy tűnt, hogy legalább 1 pontot tud szerezni a csapatnak, de a nála jobb autóval a McLarennél versenyző Fernando Alonso és az utolsó körben a Williamsel Valtteri Bottas is megelőzte, és így a pontszerzés meghiúsult. Mivel Felipe Nasr a Sauberrel 9. helyezést érte el, így a csapat visszacsúszott az utolsó, 11. helyre a konstruktőri bajnokságban. Később kiderült, hogy ez végzetes volt a csapat szempontjából, ugyanis így elestek az év végi jelentős pénzjutalomtól, amit az FIA-tól kaptak volna.[10] 2017 januárjában egyre több helyről lehetett hallani, hogy a csapat súlyos pénzügyi gondokkal küzd és, hogy nem áll fel a rajtrácsra a 2017-es idény rajtján. Az istállót működtető cég ellen csődeljárás indult, majd miután nem sikerült befektetőt találni, január 27-én bejelentették a csapat megszűnését.[11] Eredmények a Formula–1-benÖsszefoglaló
Teljes Formula–1-es eredménysorozata(Táblázat értelmezése)
További Információk
Közösségi oldalai
Jegyzetek
|