Nagy Attila (Pácin , 1933 . február 12. – Kecskemét , 1992 . május 13. ) kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész , rendező , érdemes művész .
Életpályája
Nagy Attila szobra (Balogh Géza alkotása) a Miskolci Nemzeti Színház udvarán.
1955 -ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát , és a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött. Az 1956-os forradalom idején a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Munkástanács elnöke volt, emiatt 1957. március 9-én letartóztatták, 1958. július 4-én – jóllehet, az ügyész halálbüntetést kért – 12 évi fegyházbüntetésre ítélték, ahonnan 1961 -ben amnesztiával szabadult.[ 2] 1962 -ben a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött színészként és rendezőként. 1964 és 1969 között a budapesti Thália Színház, 1969 -től 1971 -ig pedig a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1971 -ben visszatért a Thália Színházhoz, s 1986 -ig volt tagja. 1986 -tól a kecskeméti Katona József Színház színésze és rendezője, 1988 és 1990 között pedig művészeti vezetője volt.
Családja
Első felesége Galambos Erzsi volt, elváltak, közös gyermekük nem született. Második feleségével, Lelkes Dalmával és lányukkal, Ágival együtt 1968-ban szerepelt a Plusz egy fő című televíziós, zenés családi revüben.[ 3]
Harmadik felesége Dr. Radeczky Ágota kardiológus volt, akinek tőle egy fia született, Attila.[ 4] Öccse Nagy Gerzson , színtén színész volt.[ 5]
Közéleti és politikai tevékenysége
1990 -től az 1992-ben bekövetkezett haláláig MSZP -s országgyűlési képviselő volt.
Fontosabb színpadi szerepei
Rendezései
Shakespeare: Othello
Németh László: A szörnyeteg
Németh László: Az írás ördöge
Madách Imre: Az ember tragédiája
Filmjei
Játékfilmek
Tévéfilmek, televíziós sorozatok
A szívroham (1964) – Fretwurst
A vörös vendégfogadó (1965) – Eugén Rastignac
Az asszony beleszól (1965)
El nem számolt évek (1965)
Két találkozás (1965) – A polgármester fia, főhadnagy
Temetetlen holtak (1966)
A Morrison-ügy (1967) – Morrison
Három találkozás (1967)
Máglyák Firenzében (1967)
Az Aranykesztyű lovagjai 1-5. (1968)
A 0416-os szökevény (1969) – Mike; Bradshaw hadnagy
Az ember tragédiája (1969)
Tizennégy vértanú (1970) – Damjanich János
Aszfaltmese (1971)
Egy óra múlva itt vagyok… (1971) – Schultzer őrnagy
Rózsa Sándor (1971) – Gombár József őrmester
Vidám elefántkór (1971) – Palotai
A fekete város 1-7. (1971) – Szepesi főnemes
Aranyliba (1972)
Kegyelmes úr (1972)
Öt férfi komoly szándékkal (1972)
A fűtő (1973)
Dorottya (1973) – Bordács
Lauterburg városparancsnoka (1973)
Sólyom a sasfészekben 1-4. (1973)
Zrínyi (1972) – Nádasdy
Ida regénye (1974) – Ó Péter
Méz a kés hegyén (1974)
Uraim, beszéljenek! (1974) – Juranics
Vacsora a hadiszálláson (1974) – Damjanich
A fej (1975)
Szépség Háza (1975) – Soltész Nándor, zsürielnök
Beszterce ostroma 1-3. (1976) – Pongrácz Kálmán
Hungária Kávéház (1976) – Dr. Atkári István főorvos
Munkácsy (1976) (hang)
A szabadság katonái 1-4. (1977)
A szerelem bolondjai (1977)
Abigél 1-4. (1977) – Vitay tábornok
Alizka (1977)
Horváthné meghal (1977)
Megtörtént bűnügyek 6-8. (1977) – Bakai Sándor (Sandra)
Nyúlkenyér (1977)
Petőfi 1-6. (1977)
Az elefánt (1978) – Dudás Dénes, kígyóápoló
Don Juan és a kővendég (1978) – Fekete páncélos
Periférián (1978)
Éljen az egyenlőség (1979) – Gróf
Szávitri, az asszonyi hűség dicsérete (1979) – Varuna, a vizek ura
Szervusz, Szergej 1-8. (1979)
Tiszteletem, főorvos úr (1979)
Wiener Walzer (1979) – Kalauz
Nők apróban (1980) – Komoróczy
Szetna, a varázsló (1980) – Amon, az istenek királya
Századunk 2-3. (1981) – Veesenmayer
A világkagyló mítosza (1981) – A Mennydörgés Istene
Bábel tornya (1981) – Tabar
Héroszok pokoljárása (1982) – Vaskezü Markó
Holtak hallgatása – Requiem egy hadseregért (1982)
Kristálybirodalom (1982) – Uralkodó
Oedipus Kolonosban (1983) – Karvezető
Rohamsisakos Madonna (1983) – Váraljai elvtárs
A nagy Romulus (1984) – Pyramus
Különös házasság 1-4. (1984)
Pétervári vendégség 1870 (1984)
Alkony (1985)
Az aranygyapjú elrablása (1989) – Kreon
Éjszaka (1989) – Eusebius
Szinkronszerepei
Filmek
Sorozatok
Könyvei
Nem lehet visszatérni. Egy színész vallomásai ; vál., szerk. Deres Péter és Gyergyádesz László; Napvilág, Bp., 2017
Díjai
Jegyzetek
↑ Nagy, Ágnes (ügyvezető): Linvoice Kkt. (anyja neve: Lelkes Dalma) (magyar nyelven). Nemzeti Cégtár . [2016. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
↑ Fedor Vilmos: Nagy Attila emlékére (pdf). eszakonline.hu . [2016. március 9-i dátummal az [eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 30.)
↑
Plusz egy fő (magyar nyelven). NAVA (Nemzeti Audovizuális Archívum) . (Hozzáférés: 2016. május 19.)
↑ Nagy Attila (magyar nyelven). Magyar színész világ nagyjai . [2016. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
↑ „Pásztor-óra ” (hu-HU nyelven).
↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a televízióban 1976. április 3-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a televízióban 1979. március 24-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1974-ben készült, és a hazai mozikban 1975. szeptember 25-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1973-ban készült, és a hazai mozikban 1974. július 4-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1988-ban készült, és a hazai mozikban 1989. március 16-án mutatták be.
↑ A Támadás egy idegen bolygóról című filmsorozat 1. évadának 17 epizódjából csak 4 részt választottak ki az MTV1 adására.
Források
Színészek Színházrendezők Dramaturgok Filmoperatőrök Filmrendezők Táncpedagógusok