Orvosi pióca

Orvosi pióca
	Kifejlett példány
	Természetvédelmi státusz
	Mérsékelten fenyegetett;
	az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfaj
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Alország:	Valódi szövetes állatok (Eumetazoa);
Törzs:	Gyűrűsférgek (Annelida);
Osztály:	Nyeregképzők (Clitellata);
Alosztály:	Piócák (Hirudinea);
Család:	Állkapcsos nadályok (Hirudidae);
Nem:	Hirudo;
Faj:	H. medicinalis;
Tudományos név
	Hirudo medicinalis; Linnaeus, 1758
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Orvosi pióca témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Orvosi pióca témájú kategóriát.

Az orvosi pióca (Hirudo medicinalis) a nyeregképzők (Clitellata) osztályának piócák (Hirudinea) alosztályába, ezen belül az állkapcsos nadályok (Hirudidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Az orvosi pióca eredetileg egész Közép- és Dél-Európában előfordult. A környezeti változások következtében, és feltehetően az orvosi célokra végzett túlzott begyűjtése miatt mindenütt erősen megfogyatkozott.

Megjelenése

Ennek a piócafajnak a teste 10-15 centiméter hosszú. A teste szelvényekből épül fel (belül is, kívül is). Színe a piszkos-, olykor sárgásbarna és sötét olajzöld között változik. Az alapszínen hat feltűnő, vöröses hosszanti sáv látható, közülük néhányat sötét foltok tarkítanak. Hasa sárga, egyenlőtlenül elosztott fekete foltokkal. A fejtájék nem határolódik el élesen, a 10 kis szem felül, az elülső szelvények oldalain helyezkedik el. A test elülső és hátulsó végén egy-egy tapadókorong van. A szájnyílásban három félhold alakú, finoman fogas állkapocs található. Testének kígyózó fel-le mozgatásával gyorsan képes úszni.

Életmódja

Az orvosi pióca túlnyomóan lápos, mocsaras vizek és dús növényzetű tavak lakója. Melegvérű állatok – köztük az ember – vérével táplálkozik. Élősködő életmódot folytat.

További információk

Kovács József: A piócázás nagykönyve; bőv. kiad.; Reménygyógyulás Kft., Bp., 2020 (A magyar népgyógyászat titkos záradékai)

Források

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. augusztus 28.)
Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6