Paul Pogba
Paul Labile Pogba (Lagny-sur-Marne, Franciaország, 1993. március 15. –) világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes guineai származású francia labdarúgó, aki a Juventus-ban játszik középpályásként.[4] 2009-ben a Le Havre csapatától igazolt Angliába, a transzfer nemzetközi botrányt okozott, mivel a francia klub vezetői szerint a manchesteriek a beleegyezésük nélkül folytattak tárgyalásokat vele. Pogbát ekkor hat hónapra eltiltották a válogatottbeli szerepléstől. 2012-ben az olasz Juventushoz szerződött és egymást követő négy bajnoki címhez, valamint két kupagyőzelemhez és két Szuperkupa-győzelemhez segítette a torinói csapatot. Ebben az időben Európa legtehetségesebb fiatal középpályásai között emlegették, 2013-ban Golden Boy-díjat, 2014-ben pedig Bravó-díjat nyert, valamint a The Guardian beválasztotta a tíz legígéretesebb fiatal labdarúgója közé. 2015-ben Bajnokok Ligája döntőt játszott és vesztett csapatával a Barcelona ellen. 2016 nyarán világrekordnak számító 105 millió euróért igazolt vissza a Manchester Unitedhez. Majd 2022 nyarán ingyen visszaigazolt a Juventus csapatához. Fiatal éveiPogba guineai szülők gyermekeként született Párizs egyik keleti elővárosában, muszlim vallású családban,[5] Lagny-sur-Marne-ban.[6] Két bátyja van, mindketten labdarúgók. Idősebbik bátyja, Florentin jelenleg az ATK Mohun Bagan Fc-ben játszik, Mathias pedig a az ASM Belfort játékosa és guineai válogatott.[7] Florentin 2010-ben, egy barátságos mérkőzésen pályára lépett a guineai válogatottban, de később a franciák mellett döntött, az U20-as és az U21-es francia válogatottban is játszott már. Pogba hatévesen tíz kilométerre szülővárosától, a Roissy-en-Brie-ben kezdte pályafutását, majd hét szezon után az US Torcyhoz igazolt. Itt mindössze egy idényt töltött, ezután került a Le Havre AC 16 éves korosztályának bajnokcsapatához, amelynek kapitánya volt.[8] PályafutásaKezdeti évekPogba szülővárosához közel, az amatőr Roissy-en-Brie-ben kezdett el futballozni hatéves korában. Hét évet töltött a csapatnál, majd a Torcyhoz került, ahol az U13-as csapat csapatkapitánya lett. Egy év után leigazolta a profi Le Havre, ahol második évében az U16-osok csapatkapitánya lett, és a nemzeti U16-os bajnokság második helyére vezette a csapatot. Többek között a Lyon és a Nancy korosztályos csapatait is megelőzték. Több korosztályos francia válogatottban is pályára lépett, ekkor figyelt fel rá több külföldi csapat is. Az angol Arsenal és a Liverpool mellett az olasz Juventus is szerette volna megszerezni. Manchester United2009. július 31-én Pogba bejelentette, hogy a Manchester United ifiakadémiáján folytatja pályafutását.[9] Ez nagy felháborodást váltott ki a Le Havre vezetőiből, mivel őket nem kereste meg az angol klub a játékossal kapcsolatban.[10] A francia csapat közleményt adott ki, melyben élesen bírálta a Manchester Unitedet és Pogba családját, az egyesület elöljárói a FIFA-nál is feljelentést tettek a manchesteriek ellen. A szövetség felmentette az angolokat, akik ekkorra már megegyeztek a Le Havre-ral, így a pereskedés nem folytatódott. A középpályás hivatalosan 2009. október 6-án lett a United játékosa.[11] Négy nappal később, egy Crewe Alexandra ellen 2-1-re elvesztett mérkőzésen debütált az U18-as csapatban.[12] A szezon hátralévő részében 19 alkalommal volt kezdő és hét gólt szerzett, csapata első helyen végzett a csoportjában, de a bajnoki címért folyó rájátszás elődöntőjében tizenegyesekkel alulmaradt az Arsenal fiataljaival szemben. A 2010/11-es idény első három hónapját még az U18-as csapatban töltötte, majd felkerült a tartalékok közé. Ott 2010. november 2-án, egy Bolton Wanderers elleni 3-1-es siker alkalmával mutatkozott be.[13] 2011. január 10-én látványos, távoli gólt szerzett a Portsmouth ellen, az FA Youth Cup harmadik körében.[14] Egy hónappal később, a West Bomwich Albion ellen is hasonlóan nagy gólt lőtt.[15] Pogba 2011. február 19-én egyike volt azon négy játékosnak, akiket Sir Alex Ferguson felvitt az első csapat keretéhez a Crawley Town elleni FA Kupa-mérkőzésre.[16] Ekkor mezszámot is kapott a felnőtt csapatban, a 42-es szerelés lett az övé. Végig a cserepadon ült, nem léphetett pályára, csakúgy, mint három nappal később, a Wolverhampton Wanderers elleni bajnokin. Ebben az idényben nem akadt több lehetősége az első csapatban való bemutatkozásra, a hátralévő hónapokban az U18-as és a tartalék csapatot segítette. A Chelsea elleni elődöntőben szerzett fontos góljának is köszönhetően az ifikkel megnyerte a Manchester United történetének tizedik FA Youth Cupját.[17][18][19] A 2011/12-es szezon előtt Ferguson megígérte, hogy lehetőséget fog adni Pogbának a bizonyításra a felnőtt csapatban. Az idény elejét a fiatal francia véglegesen is felkerült a tartalék csapathoz, az U18-asoknál ettől kezdve nem lépett pályára.[20] 2011. augusztus 25-én góllal vette ki a részét a Swansea City tartalékainak 6-0-s legyőzéséből.[21] Szeptember 19-én, a Leeds United elleni Ligakupa-mérkőzésre ismét felkerült a felnőtt csapathoz.[22]Ferguson a mérkőzés előtt úgy nyilatkozott, szeretné pályára küldeni Pogbát. Így is lett, a 3-0-ra megnyert mérkőzésen a középpályás a félidőben csereként pályára lépett, ezzel bemutatkozva az első csapatnál.[23] 2011. október 25-én, az Aldershot Town ellen is játszott a Ligakupában.[24] A Premier League-ben 2012. január 31-én, a Stoke City ellen debütált, amikor a 72. percben csereként váltotta Javier Hernándezt.[25] Március 11-én, a West Bromwich Albion ellen is csereként játszott a bajnokságban.[26] Négy nappal később a nemzetközi porondon is lehetőséget kapott, az Athletic Bilbao ellen 2-1-re elveszített Európa-liga-mérkőzésen lépett pályára csereként. Csapata összesítésben 5-3-as vereséget szenvedett és kiesett a kupából.[27] Juventus2012–20142012. július 3-án Sir Alex Ferguson megerősítette, hogy Pogba a Juventus-ban folytatja pályafutását.[28] Fergusont vádolják a United szurkolói, hogy hagyta elmenni. "Én mindenkivel tiszteletreméltó voltam, mégsem számoltak velem hosszú távon. Elégedett vagyok, a folytatással..." -nyilatkozta akkor Pogba.[29] Július 27-én a Juventus megerősítette a saját hivatalos honlapján, hogy Pogba átesett az orvosi vizsgálaton. Augusztus 3-án fejeződtek be a tárgyalások, amikor aláírta a négyéves szerződését. Első mérkőzését augusztus 1-én játszotta a Juventusban, egy barátságos mérkőzésen Genfben, a Benfica ellen. Ekkor a 78. percben lépett pályára Pirlo helyett. Első Serie A-s mérkőzését 2012. szeptember 22-én játszotta a Chievo ellen.(Végíg játszotta a kilencven percet)[30] Október 2-án pályára lépett a Bajnokok Ligájában is, a Shakhtar Donetsk ellen. Első gólját október 20-án szerezte a Napoli ellen, amit a Juventus 2-0-ra meg is nyert.[31] Október 31-én a Bologna ellen megszerezte a második gólját is.[32] Ekkor a La Repubblica, az Il Messaggero és a La Gazzetta dello Sport a legtehetségesebb fiatal játékosnak nevezték Pogbat.[33] 2013. január 19-én két gólt szerzett az Udinese ellen.[34] Egyik gólját 45 méterről szerezte egy bomba lövéssel. 2013. augusztus 18-án a Juventus 4-0 ra verte a Laziót az Olasz Szuper Kupa döntőjében.[35] Pogba ekkor is eredményes volt, és a meccs embere lett. Decemberben megkapta a Golden Boy díjat, mint az év legjobb fiatal játékosa.[36] 2014–20162014 januárjában az angol The Guardian a legjobb fiatal játékosnak nevezte.[37] Ez év elejétől alap emberré vált a Juventusban Antonio Conte irányítása alatt. A Juventus bajnok lett, és a Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé jutott. Ez év szeptemberében Massimiliano Allegrit nevezték ki a Juventus új menedzserének. Október 29-én Pogba meghosszabbította szerződését a Juventusszal így jelenlegi évi fizetése 4,5 millió €.[38] 2014 év végén megkapta a Bravo Award díjat az olasz Il Guerin Sportivo-tól, mint a legjobb 23 év alatti játékos. 2015. január 15-én megszerezte első gólja a Coppa Italia-ban is a Verona ellen, melyet a Juventus 6-1-re nyert meg.[39] Február 24-én a Dortmund elleni mérkőzésen megsérült, ekkor két hónapig nem játszhatott.[40] Májusban a Juventus bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, kiejtve a Real Madridot az elődöntőben 3-2-es összesítéssel.[41][42] A döntőben június 6-án 3-1-re elvérzett a Barcelonával szemben a Berlini Olimpiai Stadionban.[43] 2015 júliusában az UEFA a tíz legértékesebb játékosok közé sorolta Pogbat.[44] A 2015-16-os szezonban Pogba a legendássá vált 10-es mezt választotta (a 6-os után), Carlos Tevez, Alessandro Del Piero, Roberto Baggio, és Michel Platini után.[45] Október 31-én 100. Serie A-s mérkőzését játszodta a Torino elleni derbin, melyet a Juventus 2-1 arányban megnyert.[46] November 24-én az UEFA beválasztotta őt a 2015-ős év legjobb csapatába. Újra Manchester United2016–2017Hosszas huza-vona után a Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy Pogba négy év után visszatér az angol Vörös Ördögökhöz, ötéves szerződést aláírva. A United 105 millió eurós új világrekordot jelentő összeget fizetett ki érte.[47] Ezzel akkor ő számított a világ legdrágább játékosának, de egy év múlva, 2017. augusztus 3-án a Paris Saint-Germain 222 000 000 euróért igazolta le a brazil Neymart az Barcelonától.[48] Újra JuventusAzt követően, hogy 2022 nyarán visszatért a Juventus csapatához, sok sérüléstől szenvedett és alig játszott, mielőtt 2024 februárjában négy évre eltiltották volna doppingolás miatt. A tiltást az év októberében 18 hónapra csökkentették, lehetővé téve, hogy 2025 januárjában visszatérjen a pályára. A válogatottbanUtánpótlásPogba több korosztályos francia válogatottban is megfordult már. Először az U16-os csapatba kapott meghívót. Guy Ferrier edzőtől már azelőtt megkapta a csapatkapitányi karszalagot, hogy bemutatkozott volna az egyesületben. 2008. szeptember 23-án debütált az U16-osok között, Wales ellen. Csapata 4-2-re megnyerte a mérkőzést. Pogba kapitánysága alatt a franciák többek között legyőzték Uruguayt, Olaszországot és Írországot is. Első gólját 2009. január 31-én, Norvégia ellen szerezte. Később a Le Havre-ral szembeni szerződésszegése miatt hat hónapra eltiltotta a válogatottságtól a Francia labdarúgó-szövetség. Büntetése lejárta után 2010. február 13-án, Anglia ellen debütált az U17-es nemzeti csapatban. Részt vett a 2010-es U17-es Eb-n, ahol a franciák mindkét gólját ő szerezte. Előbb Portugália ellen szerzett győztes gólt, majd az angolok elleni 2-1-re elvesztett mérkőzésen is betalált. A vereséggel a franciák búcsúztak a tornától. Ferrier távozása után Pogba ismét csapatkapitány lett. 2010. október 27-én, Görögország ellen bemutatkozhatott az U18-as francia válogatottban. U18-as szinten egyetlen gólját 2011. március 24-én, Németország ellen szerezte egy távoli lövésből. Szeptember 6-án két gólpasszal mutatkozott be az U19-es válogatottban, az olaszok ellen. 2012. február 29-én, Spanyolország ellen megszerezte első gólját. Felnőtt válogatottban2013. március 22-én debütált a felnőtt válogatottban Grúzia ellen a 2014- vb selejtezőben.[49][50] A 2013-as U20-as világbajnokságon aranyérmet nyert a francia válogatott csapatkapitányaként és őt választották a torna legjobb játékosának. A francia felnőtt válogatottban 2013. március 22-én lépett pályára először, a 2014-es világbajnokságon megválasztották a torna legjobb fiatal játékosának, csapatával pedig a negyeddöntőig jutott, míg a 2016-os hazai rendezésű Európa-bajnokságon egy gólt szerzett a döntőig menetelő, de ott a Portugália ellen alulmaradó nemzeti csapatban. Sikerei, díjaiKlubokban
A válogatottban
Egyéni
StatisztikáiKlubokban2023. március 5-én frissítve.
A válogatottban2022. március 19-én frissítve.
Góljai a válogatottban2022. március 19-én frissítve. Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kapcsolódó szócikkek |