Öt elemit végzett, csikós volt. 1919-ben vöröskatonának állt. A tanácshatalom bukása után Budapesten gyári munkás, később MÁV-altiszt volt, majd pékmesterséget tanult. 1925-ben az akkor alakult Magyarországi Szocialista Munkáspárt vezetőségi tagja. A munkásmozgalomban való részvétele során több ízben letartóztatták, 1927 júliusában a lakásán titkos nyomdát foglaltak le. 1944-ig állandó rendőri felügyelet alatt állt, majd koncentrációs táborba hurcolták. 1945–47 között a csepeli Szabadkikötő üzemi bizottságának elnöke, azután több évig a néphadsereg írói csoportjának tagja volt.
1931-től jelentek meg novellái a Népszava, a Korunk, a Magyarország és a Híd című lapokban, illetve folyóiratokban. Első regényében, az Indul a bakterházban, amelyet 1939-ben a Népszava közölt folytatásokban, már megmutatkozott írói egyénisége, ám tehetsége csak 1945 után bontakozott ki teljesen.