Roberto Faenza
Roberto Faenza (Torino, 1943. február 21. –) olasz filmrendező. ÉletpályájaA római Filmművészeti Főiskolán 1964-ben szerezte meg diplomáját. Dolgozott Londonban is, majd visszatért Olaszországba. MunkásságaAz új olasz film nagy reménységeinek egyike. Első alkotását, az Eszkalációt (1968) Mar del Platában és Locarnóban vetítették nagy sikerrel. Kedveli az allegorikus kifejezési formát, a jelképeket, a modern hangvételt. 1978-ban ő rendezte a Forza Italia! című filmet, amely az olasz Kereszténydemokrata Párt 30 éves politikáját mutatta be. 1990-ben filmrendezője volt Az agglegény című filmnek, amelyben Keith Carradine, Miranda Richardson, Kristin Scott Thomas és Max von Sydow játszottak. 1993-ban mutatták be a Jónás, aki a cethal gyomrában élt című filmjét, amellyel Juliet Aubrey David di Donatello-díjat nyert, és a 18. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon az Ökumenikus zsűri díját is elnyerte. 1995-ben az Állítja Pereira című film volt Marcello Mastroianni utolsó olasz filmje, amely David di Donatello-díjat kapott a legjobb főszereplőnek járót. Filmjei
Díjai
Források
Fordítás
További információk
|