Románia az Eurovíziós Dalfesztiválokon
Románia eddig huszonhárom alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. A román műsorsugárzó a Televiziunea Română, amely 1993-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1994-ben csatlakozott a versenyhez. TörténeteÉvről évreRománia már az 1993-as Eurovíziós Dalfesztiválra is jelentkezett, de ekkor a csatlakozni kívánó kelet-európai országok számára Kvalifikacija za Millstreet néven tartottak egy elődöntőt Ljubljanában, hét ország részvételével, és nem sikerült továbbjutniuk. 1994-ben szerepelhettek először a nemzetközi versenyen, de az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében minden második évet ki kellett hagyniuk rossz eredményeik miatt. 1996-ban rendhagyó módon egy előválogatót rendeztek, ahol nem sikerült kivívniuk a részvételt, így első és második szereplésük között négy év telt el. 2000-ben elérték a legjobb eredményüket, ami tizenhetedik hely volt, majd a 2002-es versenyen ezt is túlszárnyalták, hiszen először bejutottak a legjobb 10 közé, kilencedikek lettek. A következő évben ismét szép eredményt értek el, tizedikek lettek, ezért a következő évben nem kellett elődöntőben szerepelni, egyből a döntőbe jutottak. 2005-ben elérték eddigi legjobb eredményüket, az elődöntő megnyerése után a harmadik helyen végeztek a fináléban. A következő évben ismét nem kellett elődöntőzniük, ekkor eggyel rosszabb, negyedik helyen zárták a versenyt. 2007-ben az előző évi szép eredmény miatt ismét automatikusan a döntőbe kvalifikálták magukat, ahol már nem sikerült a legjobb 10 közé kerülni, tizenharmadikok lettek. 2008-ban huszadikként, míg 2009-ben eggyel jobb helyen, tizenkilencedikként végeztek.
2010-ben másodszor lettek harmadikok, ezúttal több pontot gyűjtve, viszont ezután sokáig nem tudtak az első tíz közé kerülni. A következő évben tizenhetedik helyen végeztek a döntőben. 2012-ben és 2014-ben tizenhetedikek lettek, utóbbinál Paula Seling & Ovi, a 2010-es román képviselők, nem tudták megismételni előző részvételük szép eredményét. A két év között, 2013-ban ennél eggyel rosszabb helyen zárták a versenyt. 2015-ben a döntőben tizenötödikek lettek. 2016. április 22-én az EBU törölte a tagjai közül a TVR-t, így nem vehettek részt a versenyen - bár ekkorra már kiválasztották indulójukat, Ovidiu Anton Moment of Silence című dalát.[1] A kizárás oka az volt, hogy a romániai közszolgálati televízió 2007 óta adósságokat halmozott fel, összesen 16 millió svájci frank értékben, amelyet többszöri felszólítás és határidő-kitolás után sem fizettek ki.[2] A tagság elvesztésének további következménye, hogy a TVR nem közvetíthette az Eurovíziós Dalfesztivált sem. 2017-re azonban rendeződött a helyzet, és az ország visszatérhetett a versenybe. Ekkor Ilinca és Alex Florea képviselték az országot Yodel It! című dalukkal, mellyel a hetedik helyen végeztek a döntőben. 2018-ban először nem sikerült továbbjutniuk – ekkor tizenegyedik helyezettek lettek az elődöntőben. 2019-ben ismét kiestek az elődöntőben, ahol a legrosszabb eredményüket szerezték meg. 2020-ban Roxen képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A román műsorsugárzó jóvoltából végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. Az énekesnőnek végül nem sikerült továbbjutnia a döntőbe, összesítésben tizenkettedik helyen végeztek. A következő évben azonban kvalifikálták magukat a döntőbe, ahol tizennyolcadikak lettek. 2023-ban ismét nem jutottak tovább a döntőbe, az elődöntőben holtversenyben San Marinóval 0 pontot szerezve utolsók lettek. NyelvhasználatRománia 1994-es debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis román nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1999-ben eltörölték, azóta főleg angol nyelvű dalokkal neveztek. Románia eddigi huszonhárom versenydalából két román nyelvű, tizenöt angol nyelvű, hat kevert nyelvű: két angol és román, egy angol és olasz, egy román és olasz, egy angol és spanyol kevert nyelvű, egy pedig hat nyelvet megszólaltató többnyelvű dal volt.[3] 2022-es daluk tartalmazott néhány mondatot spanyol nyelven is. Nemzeti döntőRománia nemzeti döntője a "Selecția Națională" nevet viseli, és az ország debütálása óta majdnem minden alkalommal megrendezték. A kilencvenes években a döntőben tizenhat-húsz dal versenyzett, melyek közül regionális zsűrik választották ki a győztest.[4] 2003-tól elődöntőket is rendeztek, a döntő létszámát pedig tizenkettőre csökkentették.[5] 2014 és 2016 között nem rendeznek elődöntőket, tizenkét fős döntőben választották ki az indulót. A végeredményt egy zsűri, illetve a nézők telefonos szavazás segítségével közösen alakították ki. 2016-ban ismét visszatért az elődöntős rendszer, amelyben tizenkettő fő versenyzett, de csak hatan jutottak tovább a döntőbe. Ebből négyet a zsűri, kettőt a közönség választott ki. A következő évben már élő meghallgatást is tartottak, ahonnan összesen tizenöten kerültek be az elődöntőbe, majd közülük tizen a döntőbe. A meghallgatás és az elődöntő során csak a zsűri szavazatai számítottak, ám a döntőben ezt felváltotta a telefonos szavazás. 2018-ban és 2019-ben már több elődöntőt rendeztek, a svéd Melodifestivalen mintájára, mindegyik adás más-más városból volt közvetítve, míg a döntőt a fővárosban, Bukarestben rendezték. 2018-ban ismét tizenöt előadó jutott tovább a döntőbe, közülük a nézők választották ki képviselőjüket, míg 2019-ben a tizenkét fős döntőben a nemzetközi zsűrinek nagyobb beleszólása volt az eredmények kialakításába, mint a nézőknek. 2020-ban az ország története során először előadóját belső kiválasztással nevezi meg, daluk viszont változatlanul a hagyományos válogatóműsor keretein belül kerül kiválasztásra.[6][7] A következő évben a 2020-as képviselőjük új lehetőséget kapott a műsorszolgáltatótól, miután elmaradt a verseny a Covid19-pandémia miatt, így a dalt is belső keretek között választották ki. Résztvevők
Visszaléptetett indulók
SzavazástörténetRománia híres arról, hogy minden évben Moldovának adja a maximális 12 pontot. Csupán néhányszor nem történt így: 2017-ben, 2018-ban, 2022-ben és 2023-ban a zsűri másik országnak adta a maximális pontot. Emellett 2008-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2019-ben sem Moldovának adták a 12 pontot, mivel a moldávok nem jutottak be a döntőbe. 1994–2023
Románia még sosem adott pontot az elődöntőben a következő országoknak: Andorra és Monaco. Románia mindegyik országtól kapott legalább egy pontot az elődöntőkben
Románia még sosem adott pontot a döntőben a következő országoknak: Grúzia, Montenegró, San Marino és Szlovákia. Románia még sosem kapott pontot a döntőben a következő országoktól: Grúzia. Háttér
DíjakESC Radio Awards
Galéria
Lásd mégJegyzetek
További információk |