Tavasz és ősz korszak
A Tavasz és ősz korszaknak az ókori Kína történelmében a Csou ( )-dinasztia második, a Keleti, vagy Kései Csou ( )-kor első periódusát nevezik. Az i. e. 771-től i. e. 476-ig tartó időszak arról az. i. e. 5. században összeállított történeti krónikáról kapta utólag a lírai hangzású elnevezését, amelyet a hagyomány szerint maga a nagy bölcs Konfuciusz állított össze, s amelynek címe Tavasz és ősz. Ekkorra a Csou ( )-ház már csak névleges hatalommal rendelkezett, a tényleges hatalmat az erősebb államok fejedelmei tartották kezükben. A legerősebb uralkodókat a többi fejedelem hegemónná választotta, s elfogadta azok fennhatóságát. A korszakot ennek ellenére mégis folyamatos háborúk, fegyveres konfliktusok jellemezték, amelyek a Tavasz és ősz korszakot váltó Hadakozó fejedelemségek korában (453-221) kulminálódnak. A mezőgazdasági termelésben ebben az időszakban jelentek meg a vaseszközök, és általánosan elterjedt igavonó állatok használata. Fejlődött a vízgazdálkodás is, aminek következtében hatékonyabbá vált a mezőgazdasági termelés. A Tavasz és ősz korszakban élt Konfuciusz, akinek munkássága a kínai bölcselet kútfőjének számít. ElnevezéseA Keleti- vagy Kései Zhou ( )-kor, vagyis az i. e. 770-től i. e. 221-ig terjedő időszak két részre osztott korszaka, a Tavasz és ősz korszaka (Csun-csiu si-taj ( ) 春秋時代), valamint a Hadakozó fejedelemségek kora (Csan-kuo si-taj ( ) 戰國時代) is utólag egy-egy történeti műről kapta a nevét.[1], mivel mindkét mű az adott korszak történetét dolgozza fel.[2] A Tavasz és ősz korszak, és a névadó mű címében szereplő két írásjegy, a 春 csun ( ) és a 秋 csiu ( ) jelentése: „tavasz és ősz” vagy „tavaszok és őszök”, ami így együtt, metonímiát alkotva az évszakok egymást követő váltakozására utal, és így az „év” vagy „esztendők” jelentéssel rendelkezik. A kínai történelemmel, kultúrával kapcsolatos magyar nyelvű művekben leggyakrabban Tavasz és ősz korszak[3], vagy Tavaszok és őszök korszak[4] alakban fordítják ennek a történelmi időszaknak a nevét. Történeti előzményekA Csou ( )-ház hatalma a dinasztiaalapítást követő néhány évszázadban fokozatosan meggyengült, olyannyira, hogy amikor i. e. 771-ben a barbár csüan-zsung ( ) 犬戎 törzs megtámadta a fővárost, a fejedelmek nem siettek a megszorult király segítségére, így a város elesett. Ezután a Csou ( )-ház székhelyét áttette a biztonságosabb keleti területekre, a mai Lojang ( ) környékére. Az i. e. 770-től i. e. 256-ig tartó Késői Csou ( )-kort ezért Keleti Csou ( )-kornak is nevezik.[5] A Keleti Csou ( )-korra a királyi ház egyre gyorsabb hanyatlása, a helyi fejedelmek megerősödése volt jellemző. A főváros átköltözése után a mindenkori Csou ( ) király valójában csak szakrális jellegű hatalommal rendelkezett. A Csou ( ) uralkodók királyi címüket megtarthatták – még évszázadokig egyetlen fejedelem sem merészelte felvenni a vang ( ) 王 címet, akármekkora hatalommal rendelkezett is –, bizonyos szertartásokat csak ők végezhettek el, s egyes diplomáciai aktusokhoz is az ő hozzájárulásuk kellett. Az általuk ténylegesen uralt terület azonban fokozatosan egy-két városnyira zsugorodott.[6] A Tavasz és ősz korszak történelmeA Tavasz és ősz korszakban Kína területén száznál is több, a Csou ( ) királyok adománybirtokaiból létrejött, kisebb-nagyobb, egymástól többé-kevésbé független állam létezett egymás mellett. Ezek az országocskák háborúztak, szövetséget kötöttek, kereskedtek, versengtek egymással. Hasonló kultúrájuk mellett az kötötte őket össze, hogy a Csou ( ) királyok szakrális felsőbbségét általában elismerték – de azt nem engedték nekik, hogy ügyeikbe érdemben beleszóljanak.[7] Némi stabilitást, a háborúskodásban valamennyi korlátozást az úgynevezett „hegemónok” (pa ( ) 霸) rendszere biztosított. Ez azt jelentette, hogy a korszak egyes kiemelkedő, saját országukat jelentősen megerősítő fejedelmeit a többiek elismerték „hegemónnak”, aki a Csou ( ) királyok nevében bizonyos intézkedéseket hozhatott a többi ország ügyeiben is. Ez a rendszer azonban csak az i. e. 8. századtól az i. e. 6. századig működött, ekkor is csupán korlátozott eredménnyel.[8] A Tavasz és ősz korszak a folyamatos háborúk, de ezzel együtt a különböző államok közötti egyre élénkebb érintkezés, valamint a hatalmas gazdasági és kulturális fejlődés időszaka is volt. A régi, Korai Csou ( )-kori társadalmi rendszer és intézmények kezdtek felbomlani, átalakulni. Tehetséges, de kevésbé előkelő származású emberek hatalomra kerülhettek, régi arisztokrata családok szülöttei elszegényedtek és kiestek az új uralkodók kegyeiből. Ugyanakkor a gazdaság fejlődésének következtében a népesség növekedett, a kínai világ határai kitágultak, az egymástól korábban viszonylag elzárt államok közötti kapcsolatok szorosabbá váltak.[9] Ideológiai áramlatokA Tavasz és ősz korszakban került sor a törvények első írásba foglalására. A társadalom felbolydulásával, a korábbi normák megrendülésével ugyanis szükségesnek tűnhetett a szabályok rögzítése, a viszonyok konzerválása. Emellett az egyre nagyobb területű és sűrűbb népességű államokban elkerülhetetlenné vált, hogy a korábbi, személyes kapcsolatokon alapuló normarendszert felváltsa a személytelen és elfogulatlan törvények rendje. Az új viszonyok közepette megindult az útkeresés, megjelentek az első „filozófiai” iskolák, amelyek elsősorban evilági, politikai kérdésekre keresték a választ. A fő kérdés az volt: hogyan lehet a nyilvánvalóan a feje tetejére állt világban rendet teremteni, miként lehet a köznépnek és a vezető rétegeknek nyugalmat és ezzel jólétet biztosítani. A legfontosabb ilyen iskolának a konfucianizmus, a motizmus, a taoizmus és a legizmus számított.[10] A Tavasz és ősz korszakban létezett államokA korszak történelmét tárgyaló krónikák összesen 148 államról, fejedelemségről tesznek említést. Az alábbi lista tájékozódásra szolgál, de nem teljes
MegjegyzésekHivatkozások
Források
További információk |