A legjobb európai film (angolul : Best European Film ) elismerés az 1988 -ban alapított Európai Filmdíjak egyike, amelyet az Európai Filmakadémia (EFA) tagjainak szavazata alapján ítélnek oda az év európai filmtermése legjobbnak ítélt egész estét betöltő játék- , dokumentum- , vagy animációs filmjének .[ 1] [ 2] A díjátadóra felváltva Berlinben , illetve egy-egy európai városban megrendezett gála keretében kerül sor minden év végén.
Az Európai Filmdíjat 1996-ig Felix-díj néven osztották ki; e kategória elnevezése az év legjobb európai filmje volt, amit 2001-től a legjobb európai film cím váltott fel.
A díjra jelölt filmek kiválasztása mintegy 40-50 előzetesen javaslatba hozott filmből történik. A javaslatot részben a Filmakadémia tagjai teszik közvetlenül az országuk éves filmterméséből, részben pedig az EFA igazgatótanácsi tagjaiból összeállított zsűri. A végső szavazásra bocsátott filmek száma az évek során 5-8 között változott.
2023-ig e kategóriában kizárólag fikciós nagyjátékfilmek versenyeztek. 2024-től – saját kategóriájukban történő versenyzés mellett – egész estét betöltő dokumentum- és animációs filmek is jelölhetők. Ehhez 15-re emelték a kategória jelöltjeinek számát.
Díjazottak és jelöltek
„Díjazott” – szürkéskék háttérrel
„Jelölt” – világos szürke háttérrel
1980-as évek
1990-es évek
2000-es évek
Év
Magyar címe
Eredeti címe
Rendező
Ország
2000
Táncos a sötétben
Dancer in the Dark
Lars von Trier
Billy Elliot
Stephen Daldry
Csibefutam
Chicken Run
Peter Lord , Nick Park
Harry csak jót akar
Harry, un ami qui vous veut du bien
Dominik Moll
Hűtlenek
Trolösa
Liv Ullmann
Ízlés dolga
Le goût des autres
Agnès Jaoui
Tangó és tulipán
Pane e tulipani
Silvio Soldini
2001
Amélie csodálatos élete
Le fabuleux destin d'Amélie Poulain
Jean-Pierre Jeunet
A fiú szobája
La stanza del figlio
Nanni Moretti
A kísérlet
Das Experiment
Oliver Hirschbiegel
A zongoratanárnő
La pianiste
Michael Haneke
Bridget Jones naplója
Bridget Jones's Diary
Sharon Maguire
Intimitás
Intimacy
Patrice Chéreau
Más világ
The Others
Alejandro Amenábar
Olasz nyelv kezdőknek
Italiensk for begyndere
Lone Scherfig
2002
Beszélj hozzá
Hable con ella
Pedro Almodóvar
8 nő
8 femmes
François Ozon
A Magdolna nővérek
The Magdalene Sisters
Peter Mullan
A múlt nélküli ember
Mies vailla menneisyyttä
Aki Kaurismäki
A zongorista
The Pianist
Roman Polański
Csavard be, mint Beckham
Bend It Like Beckham
Gurinder Chadha
Lilja 4-ever
Lukas Moodysson
Véres vasárnap
Bloody Sunday
Paul Greengrass
2003
Good bye, Lenin!
Good Bye Lenin!
Wolfgang Becker
Az élet nélkülem
Mi vida sin mí
Isabel Coixet
Dogville – A menedék
Dogville
Lars von Trier
Ezen a világon
In This World
Michael Winterbottom
Gyönyörű mocsokságok
Dirty Pretty Things
Stephen Frears
Swimming Pool [ 5]
François Ozon
2004
Fallal szemben
Gegen die Wand
Fatih Akın
A belső tenger
Mar adentro
Alejandro Amenábar
Kóristák
Les choristes
Christophe Barratier
Lyukat ütsz a szívembe
Ett hål i mitt hjärta
Lukas Moodysson
Rossz nevelés
La mala educación
Pedro Almodóvar
Vera Drake
Mike Leigh
2005
A rejtély
Caché
Michael Haneke
A gyermek
L'enfant
Jean-Pierre és Luc Dardenne
Kívül tágasabb
Don't Come Knocking
Wim Wenders
Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel
Sophie Scholl – Die letzten Tage
Marc Rothemund
Szerelmem nyara
My Summer of Love
Paweł Pawlikowski
Testvéred feleségét...
Brødre
Susanne Bier
2006
A mások élete
Das Leben der Anderen
Florian Henckel von Donnersmarck
Felkavar a szél
The Wind That Shakes the Barley
Ken Loach
Guantánamo
The Road to Guantanamo
Michael Winterbottom , Mat Whitecross
Reggeli a Plútón
Breakfast on Pluto
Neil Jordan
Szerelmem, Szarajevó
Grbavica
Jasmila Žbanić
Volver
Pedro Almodóvar
2007
4 hónap, 3 hét, 2 nap
4 luni, 3 săptămâni şi 2 zile
Cristian Mungiu
A királynő
The Queen
Stephen Frears
A másik oldalon
Auf der anderen Seite
Fatih Akın
Az utolsó skót király
The Last King of Scotland
Kevin Macdonald
Persepolis
Marjane Satrapi , Vincent Paronnaud
Piaf
La Môme
Olivier Dahan
2008
Gomorra
Matteo Garrone
Az osztály
Entre les murs
Laurent Cantet
Árvaház
El orfanato
Juan Antonio Bayona
Hajrá, boldogság!
Happy-Go-Lucky
Mike Leigh
Il divo – A megfoghatatlan
Il Divo
Paolo Sorrentino
Libanoni keringő
Vals Im Bashir (ואלס עם באשיר)
Ari Folman
2009
A fehér szalag
Das weiße Band
Michael Haneke
A felolvasó
The Reader
Stephen Daldry
Akvárium
Fish Tank
Andrea Arnold
A próféta
Un prophète
Jacques Audiard
Engedj be!
Låt den rätte komma in
Tomas Alfredson
Gettómilliomos
Slumdog Millionaire
Danny Boyle
2010-es évek
2020-as évek
Jegyzetek
↑ a b „Európai ” alatt az Európai Filmakadémia az Európa Tanács mindenkori tagállamainak összességét érti, függetlenül attól, hogy az Európai Unió tagjai vagy sem, kiegészítve Fehéroroszországgal , Izraellel , Kazahsztánnal , Koszovóval , Palesztinával és az Apostoli Szentszékkel . Lásd: European Film Academy: Eligible Countries (angol nyelven). European Film Academy, 2022. 04. [2023. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. október 22.)
↑ Az EFA szabályzata szerint „európai filmalkotásnak” az számít, amelyik megfelel az Európai Filmkoprodukciós Egyezményt (European Convention on Cinematographic Co-production) II. függelékébe foglalt, az alkotói, előadói, valamint műszaki és szakértői csoportok tagjainak összetételére vonatkozó feltételeknek, továbbá a rendező európai születésű vagy európai állampolgár.
↑ Előfordul Kurva Amal címmel is.
↑ Előfordul Uszoda címmel is.
Források
Kapcsolódó szócikkek
Szervezet Jelenlegi díjak Különdíjak Közönségdíjak Múltbéli díjak Díjátadók