|
Munkáspárt (Hollandia)
A Munkáspárt (hollandul Partij van de Arbeid, rövidítve PvdA) 1946-ban alapított szociáldemokrata[1] párt Hollandiában. Hagyományosan az egyik legerősebb holland párt, amely három alkalommal volt kormányon az elmúlt hét évtizedben. A PvdA 2015. november 5. és 2017. október 26. között koalícióban kormányzott a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért párttal, (ld. második Rutte-kormány)[2] ekkor helyét a 66-os Demokraták, és a Keresztény Unió vette át. Habár ekkor kiesett a koalícióból, azóta a párt népszerűsége ismét növekedni kezdett, a 2019-es holland Európai Parlamenti választásokon a szavazatok 19%-ával a legerősebb párt lett.[3] Története1946–1965 A második világháborúban a németek megszállták Hollandiát. A német hatóságok túszként internálták a demokratikus ideológiák hollandiai követőit, a túlélők a háború után 1945-ben megalapították a Holland Népi Mozgalmat (NVB), ami csupán egy politikai szervezet volt, nem párt. Egyetértettek abban, hogy a holland politikai élet háború előtti széttöredezettségét nem szabad visszahozni. Az új mozgalom segítségével jött létre 1946. február 9-én a Munkáspárt, három másik tömörülés egyesülésével: a szociáldemokrata Holland Szociáldemokrata Munkáspárt (SDAP), a szociálliberális Szabadelvű Demokratikus Liga (VDB) és a progresszív-protestáns Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt ez a három párt.[4] A PvdA alapítói széles körű pártot akartak létrehozni, mely egyesítette a szocialistákat a liberális demokratákkal és a haladó keresztényekkel.[5] 1948-ban néhány liberálisabb nézeteket valló tag, köztük a VDB korábbi vezetője, Pieter Oud elhagyta a PvdA-t, miután megállapították, hogy a Munkáspárt nem illik az ő ideológiájukhoz. Oud vezetésével ők megalapították a jobboldali konzervatív liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) pártot. 1946 és 1958 között a PvdA koalíciós kormányokat vezetett, melyeknek tagja volt a Katolikus Néppárt (KVP) a Forradalomellenes Párt (ARP) és a Keresztény Történelmi Unió (CHU). A miniszterelnök a munkáspárti Willem Drees volt, aki ezalatt a 10 év alatt vezette a szociáldemokratákat. Vezetése alatt Hollandia felépült a háború utáni káoszból, megkezdte jóléti államának felépítését és Indonézia függetlenné vált. Az 1958-as kormányválság után a PvdA-t a VVD váltotta fel. A PvdA egészen 1965-ig ellenzékben politizált. A PvdA támogatása csökkenni kezdett. 1965–1989 1965-ben a KVP-ARP-CHU-VVD koalícióban kialakult konfliktus lehetetlenné tette a kormány folytatását. A három vallásos, keresztény befolyással rendelkező párt a Munkáspárt felé fordult. Tervük az volt, hogy a Munkáspárt támogassa a KVP miniszterelnök-jelöltjét, Jo Cals-t. Így is lett, de ez a kabinet is rövid életű volt, a koalíció nem működött. Eközben egy fiatalabb generáció megpróbálta megszerezni az irányítást a PvdA felett. Egy fiatal PvdA-tagokból álló csoport, akik Új Baloldalnak hívják magukat, megváltoztatták a pártot. Az Új Baloldal úgy vélte, hogy a pártnak az új társadalmi mozgalmakra kell orientálódnia, elfogadva az új stratégiáikat és kérdéseiket, például a nők felszabadítását, a környezetvédelmet és a harmadik világ fejlődését. A kiemelkedő új baloldal tagjai: Jan Nagel, André van der Louw és Bram Peper. Ennek hatására az idősebb tagok létrehozták az Új Jobboldalt, kiszorítva a fiatalokat a Munkáspártból. 1971-ben a PvdA tagja lett az első Biesheuvel-kormánynak, a Forradalomellenes Párt (ARP) és a 70'-es Szociáldemokraták (DS'70) mellett. A miniszterelnök az ARP-s Barend Biesheuvel lett. Az 1972-es választásokon sem a PvdA és szövetségesei, sem a KVP és szövetségesei nem tudtak többséget szerezni. A két fél arra kényszerült, hogy együtt dolgozzon. Mivel a Munkáspárt lett az első a szavazatok 27.34%-ával, ők adták az új miniszterelnököt, Joop den Uyl-t. A kabinet megkísérelte radikálisan megreformálni a kormányt, a társadalmat és a gazdaságot, és hivatali ideje alatt számos progresszív társadalmi reformot hajtottak végre, ilyen például a jóléti kifizetések jelentős emelése, az ellátások és a minimálbér indexálása a megélhetési költségekhez.[6] Ugyanakkor szembe kellett nézniük a gazdasági hanyatlással. Különösen kritikus volt Joop den Uyl és Dries van Agt katolikus vezető viszonya. Az 1977-es választáson a KVP nyert, így Dries van Agt lett a miniszterelnök. 1980-ban a három nagy vallásos párt egyesülésével létrejött a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a Munkáspárt ellenzékbe került. 1981-től a CDA ismét a Munkáspárttal és a VVD-vel kormányzott. 1986-ban a PvdA ismét ellenzékbe került, ekkor den Uyl lemondott a párt elnökségéről, utódja Wim Kok lett. 1989–2010 Az 1989-es általános választások után a PvdA visszatért a kabinetbe, a CDA-val együtt. Kok lett a miniszterelnök, a kereszténydemokrata Ruud Lubbers helyettese. A Munkáspárt elfogadta Lubbers korábbi kormányában végrehajtott fő gazdasági reformokat, ideértve az állami vállalatok privatizációját és a jóléti állam reformját. Folytatták tehát ezeket a politikákat ebben a kormányban is. Az 1994-es általános választásokon a PvdA és a CDA koalíció elvesztette többségét a parlamentben. A PvdA azonban a legnagyobb párt lett, Wim Kok alakíthatott tehát kormányt a VVD-vel, és a szociálliberális 66-os Demokratákkal. (D66). Az első Kok-kormány folytatta a Lubbers-kori gazdasági reformokat, de ezt az etikai kérdések fokozatos kilátásaival és a politikai reform ígéretével kombinálta. Kok nagyon népszerű miniszterelnök lett; nem volt pártalak, de a sikeres technokrata politikát egyesítette egy nemzeti vezető karizmájával. Az 1998. évi általános választásokon a kabinet nagyon sikeres volt. A PvdA és a VVD növelte helyeit, a D66 veszített; megalakult a második Kok-kormány. Eleinte úgy tűnt, hogy a Munkáspárt nyeri majd a 2002-es választásokat is, de Wim Kok nem sokkal korábban bejelentette: lemond a párt elnökségéről, és nyugdíjba vonul. A PvdA a közkedvelt Kok nélkül gyengének bizonyult. A választás előtt megjelent egy új párt is: a jobboldali populista Pim Fortuyn Listája (LPF) amelyet Pim Fortuyn alapított. Az LPF a közvélemény-kutatásokat mind vezette, de kilenc nappal a választások előtt Fortuyn-t meggyilkolták. A vezetőjét vesztett LPF így is a második lett, de a voksolás győztese a CDA lett, a miniszterelnök pedig Jan Peter Balkenende. Az így létrejött kormánykoalíció nagyon hamar szétesett, az LPF a második választáson megbukott, és nemsokára meg is szűnt. A CDA kormányon maradt. 2002-től 2010-ig Wouter Bos volt a Munkáspárt elnöke. 2010– A 2010-es választáson a szavazatok 19.63%-át szerezte meg. A korábbi CDA-s szavazók ekkor tömegesen szavaztak át a VVD-re, így az lett az első, a miniszterelnök pedig Mark Rutte. A párt új vezetője az akkori amszterdami főpolgármester, Job Cohen lett. Cohen 2012 februárjában lemondott pozíciójáról.[7] A 2012-es általános választásokon a Munkáspárt 38 helyet nyert, ebből 8 újat, tehát megcáfolta azokat a közvélemény-kutatásokat, amik azt jósolták, hogy a Szocialista Párt (SP) legyőzi majd őket. A második Rutte-kormányban a munkáspárti Lodewijk Asscher lett a miniszterelnök-helyettes, akit 2016-ban a párt elnökévé választottak. A PvdA népszerűsége lassan visszaesett, és a 2017-es általános választáson a Munkáspárt nagyot bukott: mindössze kilenc helyet nyert a Képviselőházban, kiesett a koalícióból, helyét a D66 és a Keresztény Unió (CU) vette át. A párt népszerűsége azonban nem sokkal később ismét emelkedni kezdett, és ez sokak szerint annak köszönhető, hogy a PvdA a bevándorlási szabályok szigorítása mellett állt ki.[8] A 2019-es hollandiai Európai Parlamenti választásokat a Munkáspárt nyerte meg a szavazatok 19%-ával, első európai parlamenti képviselőjük Frans Timmermans lett, aki az Európai Bizottság alelnöke is egyben.[3] IdeológiájaA PvdA hagyományos szociáldemokrata szellemiségű pártként működött, támogatta a jóléti állam létrehozását. Az 1970-es években a párt szót emelt a nők jogairól, környezetvédelemről és a harmadik világ országainak fejlesztéséről. 1990-es években mérsékeltebb politikát folytatva a jóléti állam reformját, állami cégek privatizálását szorgalmazta. 2005-ben a párt balközép szellemiségűvé vált, fontosnak tartották, hogy több pénzt fektessenek a közoktatásba, egészségügybe és a közbiztonságba. VálasztóiA párt hagyományosan a munkásosztály körében volt népszerű. Korábban sok török és marokkói bevándorló is szavazott a pártra, de 2016 óta ők a Denk pártra szavaztak át.[9] A szavazói ma a jövedelemcsoportok között egyenlően oszlanak meg: a szavazóinak 33%-a alacsony, 35%-a átlagos és 32%-uk magas jövedelemmel rendelkezik.[10] A fő szavazók ma a (főleg EU-s) bevándorlók, köztisztviselők és az idős dolgozók. Földrajzilag a párt Amszterdamban és Rotterdamban népszerű, emellett Groningen, Frízföld és Drenthe tartományok a fellegvárai a pártnak. Választási eredményeiStaten-Generaal (parlament)
Pártelnökök
Pártvezetők
Jegyzetek
Fordítás
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=logo}
