A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (angolul: Progressive Alliance of Socialists and Democrats [S&D]) az Európai Szocialisták Pártjának (PES) képviselőcsoportja az Európai Parlamentben. A csoport – különböző elnevezések alatt – az Európai Parlament kezdeti évei (1953) óta létezik, így az Európai Néppárt mellett a második legrégebbi képviselőcsoport. Jelenlegi nevét 2009. június 23-án vette fel. Az 1999-es választásokig a parlament legnagyobb tömörülése volt, jelenleg a második legnagyobb tömörülés.
A Szocialisták Csoportját 1953. június 23-án alapították és egyike volt az Európa Parlament első három képviselőcsoportjának.[1] Az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlésében hozták létre, ami az Európai Parlament elődje volt.
1979 és 1999 között valamennyi európai parlamenti választáson a legnagyobb frakcióval rendelkezett. 1993-ban az Európai Szocialisták Pártjának Képviselőcsoportja lett az elnevezése.[2] – 22 June 2009) 2004. július 20-án ismét megváltoztatták a nevüket, ezúttal a Szocialista Képviselőcsoport az Európai Parlamentben lett a hivatalos elnevezés.
A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége 2009. június 23-án alakult azzal a céllal, hogy összefogja az Európai Szocialisták Pártja (PES) tagpártjait és más olyan entitásokat, amelyek nem kapcsolódnak egyetlen európai párthoz sem, de továbbra is progresszív ihletésűek. A csoport nevének eredetileg Szocialisták és Demokraták Szövetsége Európáért (ASDE - Alliance of Socialists and Democrats for Europe) lett volna, ezt a hipotézist később elvetették, mivel túlságosan hasonlított az ALDE-re (Alliance of Liberals and Democrats for Europe).[3]
Az Európai Néppárt után a második legnagyobb képviselőcsoport.