Novák Péter
Novák Péter (Budapest, 1970. július 18. –) magyar színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető. Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus és Novák Ferenc („Novák Tata”) koreográfus, rendező, etnográfus fia. Pályafutása1984–1988 között a Cég együttes tagja volt. 1990–91-ben az Aranyláz együttesben játszott. 1993-tól a Holló Színház tagja. 1994-ben megalapította a Kimnowak nevű zenekarát, ami 2003-ig működött. Az együttesnek ő volt a frontembere, zeneszerzője és szövegírója is. Számos színházban szerepelt: a Budapesti Operettszínházban és a Budapesti Kamaraszínházban. Az 1999-ben megjelent Keresztes Ildikó Nem tudod elvenni a kedvem című lemezén a dalok szövegét ő írta, és a Tűnj el c. dalban duettet énekelt Ildikóval. A Megasztár című tehetségkutató műsor 3. évadának zsűritagja volt, továbbá ő szerezte az évad Csillagdalát (Csillagokat látsz). Oláh Ibolya Egy sima, egy fordított című aranylemezén is a dalok többségét ő írta. Szintén szövegíró volt Rúzsa Magdi 2006-os Ördögi angyal című lemezén, valamint a 2008-as Magdi lemezen (Iránytű) a Tűz című dalt ő szerezte és volt a szövegíró is. 2007-től a Beugró műsorvezetője. Az év augusztusától a Kultúrpart kulturális portál kreatív igazgatója. Magánélete2009-ben kötött házasságot Horváth Andreával. Fiai 2007 szeptemberében és 2010 novemberében születtek. 2017 márciusában vált el.[1] Diszkográfia
Közreműködik
Műsorok, szereplései
Színházi szerepeiRendezései
Díjai
Jegyzetek
Források
|