|
Vis vitalisA szerves kémia kialakulásának egyik fő állomása a vis vitalis elmélete volt. Az 1800-as évek elejéig az akkori tudósok úgy gondolták, hogy a szerves vegyületeket nem lehet előállítani egyszerű kémiai reakció segítségével, mivel azok csak élő szervezetekben alakulhatnak ki életerő segítségével. Az életerő-elmélet nem élt sokáig, mivel 1824-ben Friedrich Wöhler oxálsavat állított elő diciánból, majd 1828-ban karbamidot ammónium-cianátból egyszerű kémiai reakció segítségével. Így ezzel megdőlt az életerő-elmélet, megkezdődött a szerves kémia fejlődése. DefinícióA kémiát a 19. század elején, Jöns Jakob Berzelius svéd kémikus két nagy csoportra osztotta, szervetlen (anorganikus) és szerves (organikus) kémiára. A szervetlen kémia az ásványi eredetű vegyületekkel foglalkozik, míg a szerves kémia a szénvegyületek kémiája. Az akkori nézetek szerint szerves vegyületeket egyszerű kísérleti úton nem lehet előállítani, mert azok csak egy élő szervezetben, életerő (vis vitalis) segítségével alakulhatnak ki. Az elmélet megdöntőjeA vis vitalis elméletet Friedrich Wöhler (1800–1882) döntötte meg. Wöhler egy német vegyész volt, aki nem csak arról híres, hogy megcáfolta a fent definiáltakat, hanem még az alumínium előállításához is eljárást dolgozott ki. Az említett elméletet először 1824-ben döntötte meg, az oxálsav (sóskasav) előállításával, majd 1828-ban ismét, a karbamiddal, amelyet két, tipikusan szervetlen só reagáltatásával, kálium-cianát és ammónium-klorid segítségével állított elő. ReakcióegyenletekAz oxálsav előállításának egyenlete (1824):
A karbamid előállításának egyenlete (1828):
Jegyzetek |
![{\displaystyle \mathrm {KCNO+NH_{4}Cl\rightarrow [KCl+NH_{4}CNO]\rightarrow KCl+NH_{2}{-}CO{-}NH_{2}} }](https://wikimedia.org/api/rest_v1/media/math/render/svg/1fa2935053f989ee55bdd29114369a092fc66c8e)
