|
Kokas Ignác
.jpg) (Budapest XIII. kerülete, Máglya köz 3.) Kokas Ignác (Vál, 1926. március 4. – Vál, 2009. november 11.[1]) Kossuth-díjas magyar festő. A gesztusfestészet kiváló hazai képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia tagja 1992-től haláláig. ÉletpályájaGyermekéveit szülőföldjén, a Váli-völgy közepén, Fejér megyében töltötte, talán innen származik különös természetszeretete, tiszteli a földet, a vizet, a fákat, a madarakat, az elhagyott épületeket és kőbányákat, szereti a napot, benne a természet erejét, tisztelettel tekint a küzdőkre, az életért harcolókra, a győzelemért megszenvedőkre.[2] Édesapja asztalosmester volt, Kokas Ignác is asztalosnak tanult, de már korántól érdekelte a festés és a rajzolás. Magánúton elvégezte a 4 polgárit, s 1947-ben bekerült a budapesti Dési Huber Népi Kollégiumba, itt jó barátja lett Nagy Lászlónak, aki ebben az időben szintén a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Korábbi rajztanára tanácsára minden előképzettség nélkül a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, és fel is vették. 1952-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. A főiskolán a konstruktivista Kmetty János és a posztnagybányai Bernáth Aurél voltak a mesterei. Kmettytől a geometriai formák tiszteletét, Bernáth Auréltól a szabadban festés szeretetét tanulta meg. Hamar nemet mondott azonban a „kockarajznak”, inkább amolyan „rongyos” festő lett, a hangulatok és színek megörökítője ég és föld között, ami azt jelenti, hogy festői foltokból építkezik, műveit nem konstruktivista szabályszerűség határozza meg. Diplomamunkája 1952-ben Az asztalos című kép volt, amelyet édesapjáról mintázott. A kép nagy sikert aratott, megvásárolta a Magyar Nemzeti Galéria. Sokat festett a szabadban, a festést mindig élvezte, akvarelleket is készített. Nagy kihívást jelentett számára, hogy murális feladatokat kapott megbízásból, így készültek el az oroszlányi és a székesfehérvári sgraffitók, a győri murális megbízatást végül visszaadta, maradt „rongyos" festő. A test-lélek-környezet harmóniájának megformálására erősen vágyódott, e tekintetben Csontváry Kosztka Tivadar festészete volt rá legnagyobb hatással. Az 1960-as évek közepén kezdte festeni ún. zöld képeit, e „zöld korszaka” három évig tartott, majd 1969-től minden évben néhány hónapot Ginza-pusztán töltött (elhagyatott uradalom volt Alcsút mellett), s ekkor kezdődött el „Ginza korszaka”. Itt festette teljesen egyéni stílusú képeit az alakos és a non-figuratív ábrázolás határán, kiváló kompozícióteremtő képességgel és erőteljes kolorittal, egyetemes emberi mondanivalókkal. 1973-1983-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított, számos jeles tanítványa volt, köztük El Kazovszkij, Fehér László, Lábass Endre. Vál díszpolgára volt. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, majd 2009. november 11-én reggel halt meg Válon, 84 évesen. Ars poétikája„Kokas Ignác arra törekszik, hogy művészetének eszközeivel témájáról mindent elmondjon, ami lényeges, mégpedig úgy, hogy a festménnyel kifejezze művészetének végső mondanivalóját: az élet nehéz, de szép.” (Chikán Bálint)[2] Művei (válogatás)
Társasági tagság
Díjak (válogatás)
Irodalom
Források
Jegyzetek
További információk |
||||||||||||||
