Zemplénróna
Zemplénróna (1899-ig Rovna, szlovákul: Rovné) község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Homonnai járásában. FekvéseHomonnától 10 km-re északkeletre, az Udva-patak bal partján fekszik. TörténeteA települést 1400 körül alapították soltész általi betelepítéssel a homonnai uradalom területén. Első írásos említése 1543-ból származik. A Drugeth család birtoka volt, majd kihalásuk után a Csákyak és az Andrássyak tulajdonában találjuk. 1600-ban a bíró házán kívül 9 háztartása volt. Később lakosságának száma növekedett. 1715-ben 13, 1720-ban 8 adózó háztartással rendelkezett. A 18. század végén Vályi András így ír róla: „ROVNA. Tót falu Zemplén Várm. földes Ura Gr. Csáky Uraság, lakosai katolikusok, fekszik n. k. Felső Körtvélyeshez 2/4, d. Cziróka hoszszú mezőhöz 3/4, n. ny. Udvához 3/4 órányira; határja 3 nyomásbéli, gabonát, és zabot középszerűen, árpát, és búzát tsekélyen terem; erdeje kevés; itten az Uraságnak szép majorsága van; piatzok Homonnán 1 1/4 órányira.”[2] 1828-ban 54 házában 403 lakos élt. Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Rovna, tót falu, Zemplén vmegyében, Körtvélyes fil., 405 r. kath., 5 zsidó lak. Szántófölde 649 hold. Erdeje van. F. u. gr. Csáky. Ut. p. N.-Mihály.”[3] Borovszky Samu monográfiasorozatának Zemplén vármegyét tárgyaló része szerint: „Zemplénróna, azelőtt Rovna, tót kisközség 69 házzal és 400 róm. kath. vallású lakossal. Postája és vasúti állomása Udva, legközelebbi távírója Homonna. A homonnai uradalomhoz tartozott, de a XVII. század végén Putnoky Jánost is egy itteni részbirtokba iktatták. Azután a gróf Csákyak, s ezek révén az Andrássyak lettek a földesurai. Most gróf Andrássy Géza birtoka, kinek itt romladozó, régi kastélya is van. Érdekes tudni, hogy Trefort Ágoston és Eötvös József báró itt gondolták ki és innen adták közforgalomba a „róna” szót. Római katholikus temploma 1853-ban épült.”[4] 1920 előtt Zemplén vármegye Homonnai járásához tartozott. Népessége1910-ben 400, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. 2001-ben 511 lakosából 970 szlovák, 95 ruszin és 35 cigány volt. 2011-ben 464 lakosából 402 szlovák és 47 cigány. NevezetességeiRómai katolikus temploma 1853-ban épült. Jegyzetek
További információk |