|
Lugo városfala
A spanyolországi Lugo városfala a galiciai település óvárosát veszi körbe. A 2266 méter hosszú, 85 toronnyal megerősített falat a római időkben, a 3. században építették a betörő barbárok ellen és ma a legjobb állapotban megmaradt római városfal egész Spanyolországban. 2000 óta a Világörökség része.[1][2] LeírásaA valamikori Lucus Augusti városfala a legjobb állapotban fennmaradt római fal az egész Ibériai-félszigeten. Fennállásának 17 évszázada alatt nem végeztek rajta olyan változtatásokat, amelyek jelentősen módosították volna eredeti tervezője, Vitrubio koncepcióját. Alaprajza többé-kevésbé lekerekített sarkú téglalapot formáz. Elhelyezése némileg rejtélyes, a római város egyes lakóházai kimaradtak a fal védelméből, míg az körülvesz lakatlan lakatlan területeket is.[3] A védőfal több mint két kilométer hosszú (pontosan 2117 m) és 34,4 hektáros területet vesz körbe. Szélessége 4,2 m, de egyes helyeken eléri a 7 métert is. Magassága 8-12 m között változik. A falat egyenlőtlen közönként tornyok szakítják meg; összesen 85 vagy 86 volt belőlük. 46 közülük épen megmaradt, 39 pedig többé-kevésbé jó állapotban maradt ránk. A köztük lévő távolság 8,8-9,8 métertől 15,9-16,4 méterig változik. A többségében félkör alakú tornyok 5,35-12,8 m szélesek, kétszintesek. Néhány torony szögletes alaprajzú. Egyikükön, a La Moscherán láthatóak felépítménye maradványai, rajta két ívelt tetejű ablakkal. Feltételezik, hogy eredetileg a többi toronynak is hasonló felépítménye volt és a jókora ablakokból íjakkal és hadigépekkel (onager, scorpio) tudtak lövöldözni a védők. A tornyok és a falak homlokzata kétféle kőből, gránitból és palából készültek, különféle kombinációkban. Egyes helyeken a gránitalapokra húzták fel a palafalat, másutt az alapot is palából rakták. Máshelyütt a fal feléig vagy kétharmadáig gránit épült, amire gránittömbökkel kevert palából épült falat emeltek. A kőfalak közti hézagot kaviccsal és kövekkel kevert földdel töltötték ki. A falak előtt 5 méterrel valamikor 20 m széles és 4 m mély vizesárok húzódott, ami mára eltűnt. Kapuk.svg) A falakon eredetileg öt kapu volt,[4] a város útvonalainak megfelelően. 1853 és 1921 között a város növekedését követve öt újabb kaput vágtak. A kapukból négyen lehet áthajtani autóval, hat pedig gyalogosoknak van fenntartva. A római idők kapui a Miño-kapu, Hamis kapu, Szt. Péter-kapu, Új kapu és Santiago-kapu. A falak építésekor még csak a Miño- és talán a Hamis kapu állt, a többiek későbbiek. Az 1853 után tört kapuk a San Fernando- (1853), Állomás- (1875), Izquierdo püspök- (1888), Aguirre püspök- (1894) és Odoario püspök-kapuk (1921). A Szt. Péter kapuhoz futottak be az Asturica Augustába (ma Astorga) és a Braccara Augustába (ma Braga Portugáliában) vezető XIX. és XX. főutak. Az Új kapuból induló út Brigantiumba (ma Betanzos), a Miño-kapuból Iria Flaviába (Padrón), a Hamis kapuból induló pedig a Lucus Asturum (Lugo de Llanera) kikötővárosába vezetett. A fal védelmi szerepén kívül lehetőséget nyújtott kapupénz szedésére és a város forgalmának ellenőrzésére is. A fából készült kapuszárnyak többé-kevésbé a 19. századig a helyükön maradtak, de 1877 után már leszerelték őket. A fal tetejét hat lépcsőn, vagy a Santiago-kapu mellett egy 18. századi rámpán lehet megközelíteni. .jpg)
Története Lucus Augusti városát i. e. 15-13 körül alapították, miután Augustus leverte a cantabriai felkelést. A háború alatt katonai tábor állt a város helyén és a város sakktáblaszerű alaprajza arra utal, hogy ennek elrendezését vették alapul. Ibériát ezután sokáig elkerülték a háborúk, így védőfalra nem volt szükség. A város a következő évszázadokban virágzott, gazdaságának alapját a környéken lévő nyersanyagok bányászata képezte. Látványos középületek és luxusvillák tanúskodtak a polgárok gazdagságáról. A 2. század közepén frankok és alemannok törtek be Galliába és egészen Hispániáig eljutottak, mire sikerült kiűzni őket. Ezután a nyugati provinciák városai köré is védőfalakat húztak; Lucus 263-276 között építette meg a sajátját. Feltételezik, hogy a védelmi berendezésekre nemcsak a betörő barbárok, hanem a megrendült államhatalom miatt lázongani kezdő helyi törzsek miatt is szükség lehetett.[5] A masszív falak azonban nem akadályozták meg az 5. század elején támadó szvébeket, hogy elfoglalják és felégessék a várost. Tőlük a vizigótok vették el a várost 457-ben. 714-ben a szinte az egész Ibériai-félszigetet elfoglaló mórok fosztották ki Lugót, de I. Alfonz asztúriai király már 755-ben visszavette tőlük. 968-ban a Földközi-tenger felé tartó normannok rabolták ki a települést. 998-ban Almanzor cordobai uralkodó ostromolta meg Lugót és rést is ütött a falon, de a várost nem sikerült elfoglalnia. A középkor során a város végig jóval kisebb maradt annál, mint amekkora területet a falak körbevettek, sőt még a 19. század elején is széles lakatlan részek maradtak a falak mentén. A falon kívüli építkezés a 16. században kezdődött meg és a város idővel jócskán túlterjeszkedett rajta. A 19. század során és a 20. század elején öt új kaput hoztak létre a növekvő forgalom segítésére.[6] Miután újabb kaput törtek rajta, a maradék építmény védelme érdekében 1921. április 16-án a városfalat nemzeti műemlékké nyilvánították. 1971-ben megindítottak egy programot amely keretében lebontottak minden, kívülről a városfalhoz kapcsolódó épületet. 2000-ben a lugói városfalat felvették az UNESCO Világörökség-listájára. Fordítás
Források
|
||||||||||||||||||||||||||
