Csak a zsidótörvények által előírt származásigazolás folytán tudta meg, hogy édesanyja zsidó volt. Nagyanyját elhurcolták, ahonnan nem is tért vissza.[1] Neki sikerült barátainál bujdokolva megmenekülnie.
1944–45-ben a Nyírségi Magyar Nép munkatársa volt. 1946-ban költözött Budapestre: a MOKÉP sajtóosztályán dolgozott 1949-ig. 1949–1951 között a Révai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője; 1951-től szabadfoglalkozású író volt.
Munkássága
Első köteteit tragikus, lázadó hangnem, az élet abszurditásának kifejezése jellemezte. A túlélés esélyének a szigetszerűen megteremtett saját világot látta. Lírájának jellegzetessége a protestáns zsoltáros hang. Lefordította az akkád ékírásos eposzokat és verseket. Az 1970-es évek második felétől a szereplíra új válfaját hozta létre. A Csörte című gyűjtemény (1991) az öregséggel birkózva formálja képpé egy élet summázatát.
Művei
Bujdosók fejedelme (regény, 1943)
Az eb válaszol (versek, 1949)
Férfikor (versek, 1952)
A tűz udvarában (vers, 1957)
Szegények vonulása (vers, 1959)
A fény felé (vers, 1959)
Fák, viharban. Válogatott versek 1939–1961 (1962)
Dübörgő, a kalapácstolvaj. Regék; szerk. Rákos Sándor, Mészöly Miklós, G. Beke Margit; Móra, Budapest, 1962 (Kispajtások mesekönyve)
Valachi Anna: Csigavonalban a Parnasszusra. Rákos Sándor földi poklai és táguló költői világa. Alkotásélménytani "fejlődésregény"; Argumentum, Budapest, 2009